Törökverő

2018.07.06. 17:02

Folytatódik a Hunyadi Jánosról szóló rádiójáték

A Kossuth Rádió Bán Mór tízkötetes történelmi regénysorozatán alapuló hangjátékának második évada Az üstökös lángja című kötetet dolgozza fel.

A nagysikerű Hunyadi című történelmi regénysorozat rádióváltozatának első évadát 2016-ban tűzte műsorára a Kossuth Rádió, a második évadot pedig 2018. július 9-től, hétfőtől kerül adásba. A tíz epizódot esténként 21:30-tól hallgathatjuk meg.

Az üstökös lángja című kötet cselekménye 1431-ben indul: Zsigmond király a Német-római Birodalom császári koronájának megszerzésére törekszik, és a birodalmi politikai játszmák részeként a milánói Visconti herceg rendelkezésére bocsátja Hunyadit és csapatát a Velence ellen folytatott háborúban. Az ifjú hadvezér Lombardiában is dicsőséget szerez királyának. A történetből kiderül, hogy kapta Hunaydi az Il Cavaliere Nero – a Fekete Lovag nevet, hogy imádott felesége, Szilágyi Erzsébet hogyan adott életet László fiuknak, és hogy alakul Hunyadvár sorsa, miután Vlad Tepes lesz Havaselve fejedelme.

Fotó: Bán Mór hivatalos oldala / Facebook

A fordulatos történetet a Rádiószínház különleges technikai megoldásokkal és hangulatos zenei részletekkel teszi még érzékletesebbé. A Horváth Péter rendezte hangjátékban a történetet elmesélő öreg krónikást Papp János formálja meg. A szereposztás szerint Hunvadi Jánost Ember Márk, Vitéz Jánost Barnák Márk alakítja, Zsigmond királynak Rácz Tibor, Úilaki Miklósnak Pataki Ferenc, Csáki Lőrincnek Horváth Péter, Dionüszosznak Mult István, az érseknek Gazdag László kölcsönzi a hangját.

A regénysorozat szerzője hivatalos Facebook-oldalán " target="_blank" rel="noopener">azt írta, a Hunyadi-sorozat 10. kötetének megjelenése idén karácsonyra várható.

Borítókép: Hunyadi János szobra a budapesti Hősök terén. Forrás: Wikimedia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában