Fájó holnapok

2018.07.18. 06:46

Ferdinandy: a nagy írók azért lettek nemzetköziek, mert nemzetiek

A Saint-Exupéry- és József Attila-díjas író azt mondta: „Nekem mindig az volt a vágyam, hogy gazdag és szép magyar nyelven írjak.”

Ferdinandy György az a fajta alkotó, aki nyolcvanhárom évesen is örömmel megy találkozni az olvasóival, ha hívják. Nem nyűg számára sem a beszélgetés, sem az írás. Néhány hete jelent meg Fájó holnapok című kötete. Ennek apropóján vele és majdnem hatvan évvel fiatalabb szerkesztőjével, Mészáros Mártonnal a Magyar Idők beszélgetett.

Mészáros Márton újságíró, rövidfilmrendező, korábbi blogger nevéhez kötődik az irodalom és kultúra kiemelkedő alakjainak adományozható Arany Medál-díj megalapítása. A több évtizedes korkülönbség ellenére jól szót ért a lelkes, tevékeny pályakezdő és a gazdag élettapasztalatú író.

Mint a lapnak elmondják, a Fájó holnapok kötet komponálásakor olyan részletesen megbeszéltek mindent, hogy már ők maguk sem tudnák pontosan megállapítani, melyik ötlet és döntés kitől eredt.

„Gyurka javaslata volt, hogy a jelenből induljon el, és úgy kapjanak egyre nagyobb teret a Puerto Ricó-i történetek” – idézte fel a szerkesztő, aki most diplomázott az ELTE magyar nyelvészet és irodalom szakán, diplomamunkájában Ferdinandy 2010 után megjelent köteteit vizsgálta.

Mészáros gyakran begépeli a szerző által írógéppel lejegyzett szövegeket, amelyeket ő továbbít a folyóiratoknak.

Mészáros Márton és Ferdinandy György a Fájó holnapok c. kötetről beszélgetnek
Fotó: María Teresa Reyes, a szerző felesége / Facebook

Ferdinandy György könyvei általában úgy építkeznek, hogy abból a kötetnyi rövidprózából az is átfogó képet kap e fordulatos életműről, aki először veszi kézbe az író szövegeit, amelyekben sajátos ízű reflexiókat találunk az 1956-os forradalom időszakára, az emigráció éveire és a hazatelepülés, a múlt és jelen kihívásaira egyaránt.

„Majdnem harminchét évig voltam pedagógus a trópusokon, megszoktam, hogy akikhez szólok, azoknak gőzük sincs arról, amiről beszélek, hogy más tudás- és élményanyag van bennünk. Ezért van az, hogy mindig – még ha röviden is – megpróbálom az elején kezdeni és kontextusba helyezni az új írásokat, hogy az olvasó láthassa, mi munkál bennem. Ezek a novelláskötetek részben életútregények, de a legtöbb dolog nem velem történt meg. Hozott anyagból dolgozom, az emlékeim, a feljegyzéseim, a szüleim, nagyszüleim papírjai mind hozott anyag” – mutatott rá az író.

Ferdinandy György
Fotó: mma.hu

A lap cikke arról is beszámol, hogy az író parányi dolgozószobája igazi birodalom, az írógépe szomszédságában a polcokon nemcsak könyvek sorakoznak, hanem apró tárgyak, amelyek számára ereklyék a hozzájuk kötődő személyek és emlékek miatt. Bármennyire is inspiráló közeg az otthonnak ez a pár négyzetmétere, mégis van valami aszketikus konokság abban, ahogyan nap mint nap következetesen bevonul ide az író.

„Puerto Ricóban kikötöttem az egyetemen, hogy csak délután adok órákat. Azt hitték, délelőttönként biztos az éjszakai dorbézolást pihenem ki, de igazából ez azért volt, mert

megszoktam, hogy reggel hattól délig mindennap magyar könyveket olvasok, amelyeket megküldtek nekem Münchenből, a Szabad Európa Rádióból vagy más szerkesztőségekből, ahová recenziókat írtam. Ez a napi hat óra jelentette az életet.

Nem voltam hajlandó mással foglalkozni. Most sem vagyok hajlandó mással foglalkozni délelőttönként. Ez ad értelmet az életemnek. Csodálom azokat a társaimat, akiknek nincs ilyen fontos munkájuk, mégis élnek.

Én biztosan meg fogok halni, amikor megírtam az utolsó fontos mondatot”

– avatott be az életfilozófiájába.

Íróként egyre inkább a szigeten történt dolgok felé fordul. Az eddigi könyveiben hangsúlyosabban volt jelen az ’56-os forradalom, nem is az események, hanem az életérzés krónikásaként azokat az emberi helyzeteket, sorsokat, arcokat mutatta meg, amelyek a történelemkönyvek számára nem biztos, hogy fontosak, holott érzelmileg ezek ragadhatók meg igazán.

Fotó: mma.hu

A Puerto Ricóhoz kötődő történetekben rámutat arra, hogy kultúráktól függetlenül az emberek ugyanúgy képesek lelkesedni, és ugyanúgy buknak bele ezekbe a nagy lelkesedésekbe, akár többször is, mert makacsak. Arról is faggattuk az írót, miként lett ezúttal a sziget a fő témája.

„Az alatt a majdnem negyven év alatt, amíg ott éltem a szigeten, állandóan hazakészültem. Most, amikor végre itthon vagyok, és valamelyest sikerült magam a mai magyar valóságba beledolgozni, bár több évtized Amerika után ez nem könnyű, jöttem rá arra, hogy az a csaknem negyven év Puerto Rico volt az igazi életem: a pedagógusságom,

amikor megpróbáltam a rabszolgák unokáinak elmagyarázni az olyan alapvető dolgokat, mint az önismeret, az önbecsülés, a hazaszeretet.

A következő könyvem munkacíme: Tanár voltam a trópuson – ebben ezeket a tapasztalatokat írom meg” – mondta.

Ferdinandy György sajátos, szikár mondatokban ír, egyszerű történeteket mesél a könyveiben. De vannak témák, amelyekről nagyon nehéz ilyen lecsupaszítva írnia, például a házasságai és válásai a mai napig fájdalmasak. „Született három fiam és egy lányom, de úgy hívom mind a négyüket, hogy a fiaim. Tervezek egy olyan kötetet is, amelynek olyasmi címe lesz, hogy Levelek fiaimhoz.

Ebben öt fiam lesz, mert a francia feleségem, amikor nagyon elkeseredett, a tudtom nélkül elhajtotta az egyik születendő kisgyermekünket.

Akkor értem haza, amikor az ő egyik orvos barátja éppen befejezte ezt a műveletet nálunk otthon, Strasbourgban. Az orvos elrohant, a feleségem feküdt az ágyban, én kimentem a fürdőszobába hányni, és a vécécsészében úszott a gyermek. Látom magam előtt, szopta az ujját, maga alá volt húzva a két kis lába, és az volt az érzésem, hogy ő egy fiú. Őt is beleveszem a könyvbe, ő lesz az ötödik, akinek levelet írok” – mondta, és hozzátette, hogy Mészáros Mártont kéri fel ennek a kötetnek a szerkesztésére is.

Fotó: iroszovetseg.hu

Ferdinandy műveiben időről időre visszatér az apaság témája. „Nagy szerencsém, hogy csodálatos édesapám volt” – kezdett bele egy másik fájdalmas történetbe az író, akinek az édesapja orvosként a második világháború idején üldözötteket mentett, ezért az Andrássy út 60-ban akkor működő Hűség Házában nyomorékká verték. Később kinevezték a pesterzsébeti Országos Társadalombiztosító Intézet főorvosává, de akkor már két mankóval döcögött. Hamarosan szanatóriumba került, onnan pedig egy elfekvő kórházba, ahol harminc évig élt bénán úgy, hogy a szájába kanalazta valamelyik betegtársa a levest, olvasni pedig úgy tudott, hogy a nyelvével lapozott.

„Volt egy szárnysegédje, Miklóska, egy bivaly-erős skizofrén, ő állt mellette, és megigazította a párnáját vagy feljebb húzta a székében. Édesapámban soha semmiféle harag vagy gyűlölet nem volt, mindenkinek megbocsátott, én is ezt tanultam tőle.

Az én természetem lázadó lett volna, talán néha gonosz is lettem volna, ha nincs előttem a nagyapám és az édesapám példája.

Nagyapám semmiféle ideológiát nem emlegetett soha, azt mondta, ő egyetlen dologban hisz, és ezt szeretné nekem átadni: ez a krisztusi szeretet” – idézte fel. Ferdinandy György az édesapjáról írta A bolondok királya címmel 2008-ban megjelent könyvet, amelyből barátai unszolására egy nagy aparegényt is tervez, de mint mondta, most a saját apasága foglalkoztatja. Erről faggattam volna, amikor megszólalt a telefon, épp a lánya hívta.

„Jó apa voltam, mondta most a lányom – tért vissza a beszélgetésünkhöz az író. – Azt mondta, ne rágódjak a múlton, csak azon gondolkodjak, hogy a következő hat évben mit fogok írni. Tehát hat évet adott nekem” – nevetett. Mint felvázolta, az, hogy ő mindig békére törekedett, meghatározta a gyerekeivel való viszonyát is.

A francia feleségét háromszor vette el, és mindhárom házasságból született egy-egy gyermekük. Minden váláskor a feleség vitte magával a gyerekeket is.

„Nekem az a legszörnyűbb élményem, hogy harcolnom kellene a gyerekeimért, de én nem az az ember vagyok, aki képes harcolni.

Szép leveleket írtam nekik, és mai napig őrzöm a nekem írt soraikat is. Kitartunk egymás mellett, de az egész életemre rányomta a bélyegét, hogy nem lehettem velük”– mondta.

Komoly téttel bíró témákról egyszerű történeteket írni sallangmentesen – talán ez lehet Ferdinandy György írói hitvallása. A sziget című szövegében viszont egy másik aspektus is felmerül. A nagy írók azért váltak nemzetközivé, mert nemzetiek – ezen vitatkozik az elbeszélő és donna Nilita.

Melyikük álláspontja ez?

„A viták során mindenáron védtem ezt az álláspontot, hogy

ha nem a saját népednek az írója akarsz lenni, akkor nem lehetsz a világirodalom fontos írója sem

– idézte fel Ferdinandy György. – Ma is úgy gondolom, hogy csak a népüket, nyelvüket és kultúrájukat szerető írók juthatnak el oda, hogy hosszú távon fontosat és jelentőset alkossanak. A kis kaliberű ügyeskedők és árulók tűnhetnek nagy íróknak, de azokról ki szokott derülni, hogy határaik vannak. Nekem mindig az volt a vágyam, hogy gazdag és szép magyar nyelven írjak.”

Borítókép: Ferdinandy György. Forrás: Magyar Napló

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!