Programkavalkád

2018.05.10. 17:26

Már-már könnyebb azt felsorolni, mi nem lesz idén Kapolcson

A Művészetek Völgye olyan nagyágyúkat fogad, mint Rebecca Ferguson, a Quimby, az Anna and the Barbies vagy az Irie Maffia, lesz szimfonikus stand-up, újcirkusz, film- és Versudvar is, de jön a jubiláló PASO, Harcsa Veronika, és ősszel megjelenő lemezét meg-megcsillantja Hobo is.

Kapolcs, 2017. július 23. Pásztor Anna énekel az Anna and the Barbies együttes koncertjén Kapolcson a 27. Mûvészetek Völgye kulturális fesztiválon 2017. július 23-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Fotó: Szigetváry Zsolt

Július 20. és 29. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden a kultúrarajongók szinte biztosan a bőség zavarával küzdenek majd, hiszen minden műfaj legjobb képviselői érkeznek a hagyományosan színpompás és családias, közösségi hangulatú fesztiválra.

Az MTI-n is közreadott közlemény szerint Taliándörögd lesz a fesztivál színházi központja, ahol a Nemzeti Szín-Téren a Színház és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház és több más társulat együttműködésével tartanak előadásokat.

A feltörekvő és alternatív zenekarok egymás melletti helyszíne a Hangfoglaló udvar és az új Klinika udvar lesz Taliándörögdön, ahol az NKA Hangfoglaló Programjának idei zenekarai mellett Müller Péter Sziámi és a tízéves Budapest Show Kórus is hallható lesz.

A Fonó Budai Zeneház Udvar nép- és világzenei fellépőkkel várja a közönséget. Itt ünnepli 15 éves jubileumát a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO), és a Bethlen Téri Színház Párbeszéd koncertsorozata is itt lesz az NKA Halmos Béla programja segítségével. Taliándörögdön idén is találkozhatnak a résztvevők Földes László Hobóval, aki ősszel megjelenő lemezének néhány dalát is bemutatja.

A fesztivál könnyűzenei nagyszínpadán, a kapolcsi Panoráma Színpadon a külföldi sztárok közül Rebecca Ferguson, az Asian Dub Foundation, a DePhazz és a Triggerfinger is fellép. A hazai zenei életből többek közt az Anna and the Barbies, a 30Y, a Quimby, a Hiperkarma, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Csík Zenekar és a Margaret Island is színpadra áll itt.

A Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Zenei Stúdió összefogásával idén is lesz Kőbánya Udvar, ahol a Bagossy Blues Brothers és a Póka-Tátrai Regeneráció is fellép. A jazzrajongókat Harcsa Veronika udvara várja Kapolcson és a településre költözik a kultikus nagykovácsi jazzkocsma, a Muflon Itató.

Kapolcson lesz a fesztivál irodalmi központja is a Kaláka Versudvarral, a kapolcsi kastélyban pedig a Magyar Nemzeti Filmarchívum válogatott nagyfilmeket vetít.

A komolyzenei koncerteket Kapolcs és Vigántpetend templomaiban tartják, az Óbudai Danubia Zenekar és Janklovics Péter szimfonikus zenei stand-upot szervez, a Liszt Ferenc Kamarazenekar pedig Szirtes Edina Mókussal a magyar néphagyomány előtt tiszteleg. A néphagyományok megjelennek Kapolcson a Hagyományok Háza Folk Udvarában és a Muharay Udvarban is.

Vigántpetenden az újcirkusz és a tánc lesz a középpontban, fellép a Recirquel Újcirkusz Társulat, a Firebirds, illetve Duda Éva és Frenák Pál társulata is. A Cirque du Tókert sátor melletti szabadtéri színpadon a Művészeti Középiskolák Összművészeti találkozójának, valamint az NKA Imre Zoltán Programjának produkciói láthatók majd. A Tókertben megnyílik a Cinema Hungary Völgymozi is, ahol régi klasszikusokat és most futó mozifilmeket láthat a közönség.

Vigántpetendnél új ingyenes parkolót alakítanak ki, ahonnan a korábbinál sűrűbben közlekedik a településeket összekötő Csigabusz. A mobilitást a szervezők bérelhető biciklikkel és a mozgássérültek számára mopedekkel is segítik majd.

A Művészetek Völgye programjainak budapesti sajtótájékoztatóján mutatták be a Harcsa Veronika és Iamyank által szerzett völgyhimnuszt. Az eseményen Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál főszervezője elmondta: a 28. Művészetek Völgye az Európai Unió által meghirdetett 2018-as Kulturális Örökség Európai Évének kiemelt eseménye lesz. Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője úgy fogalmazott: a Művészetek Völgye a hagyományokat bemutatva közösséget teremt és közösséget épít, méltán szerepel az Európai Unió által 28 országban támogatott csaknem nyolcezer program között.

Borítókép: Az Anna and the Barbies együttes koncertje a 27. Művészetek Völgye kulturális fesztiválon 2017. július 23-án. Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában