rekonstrukció

2018.03.27. 11:25

Öt vidéki és két fővárosi színház újulhat meg

A kaposvári, a debreceni, a veszprémi, a győri, a szolnoki színház, valamint a Nemzeti Színház és a Thália Színház is megújul több mint 40 milliárd forint kormányzati támogatásból.

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: Iakov Filimonov

A kaposvári Csiky Gergely Színház felújításához 9 milliárd, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházéhoz 6,35 milliárd, a veszprémi Petőfi Színházéhoz 9,28 milliárd, a győri Nemzeti Színházéhoz 8 milliárd forintot, a szolnoki Szigligeti Színház megújulásának előkészítéséhez pedig 250 millió forint támogatást biztosít a kormányzat, ez utóbbi rekonstrukciója a kiviteli tervek szerint 4,6 milliárd forintba kerül majd – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága kedden.

A több mint százéves múltra visszatekintő kaposvári Csiky Gergely Színház rekonstrukciója után a színház hasznos alapterülete a jelenlegi 5764-ről csaknem 10 ezer négyzetméterre nő. Jelenleg a bontási munkálatok zajlanak, a felújított épületben az első előadást 2019 őszén tekinthetik meg a nézők.

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház a tervek szerint 2019 tavaszán zár be, a megújult épületbe 2020 őszén költözhet vissza a társulat. A projekt a Színészház felújítását is tartalmazza. A veszprémi Petőfi Színház műemlék épület eredeti tervekhez igazodó rekonstrukciója 2020-ra történik meg.

A közlemény kiemeli, hogy a győri Nemzeti Színház az egyetlen a vidéki kőszínházak közül, amely építése, azaz 1977 óta nem esett át komplex felújításon. A mostani fejlesztés magában foglalja a környező utcák burkolati felújítását, illetve a színház előtt sétálóutca kialakítását és két mélygarázs megépítését. A teljes projekt költségigénye mintegy 20 milliárd forint, amelyből a színház felújítása 8 milliárd forint. A tervező kiválasztására az önkormányzat tervpályázatot írt ki.

Tervben van a szolnoki Szigligeti Színház felújítása is. Ennek előkészítéshez a kormány biztosította a szükséges 250 millió forintot, ebből az engedélyezési és kiviteli tervek elkészültek. Ezt követően születhet döntés a beruházás szakmai programjáról és forrásigényéről.

„A Nemzeti Színház színpadtechnikai korszerűsítéséhez, a lámpatestek, műszaki eszközök cseréjéhez a kormány 2017 végén 2 milliárd forintos támogatást biztosított. A beruházás miatt a színháznak nem kell bezárnia, az 2018-19-ben elsősorban a nyári leállások idején megvalósítható” – áll a kommünikében.

A Thália Színház rekonstrukciója 1998-ban fejeződött be, az egykori Mikroszkóp Színpad azonban jelenleg is az 1967-es átépítés műszaki állapotában van. A kormány 985 millió forintos támogatásával és a Fővárosi Önkormányzat 400 millió forintos hozzájárulásával 2018 második félévében kezdődhet el az a beruházás, amelynek eredményeként a Mikroszínpad a Thália Színház teljes értékű játszóhelyévé, korszerű technikával felszerelt, akadálymentesített, 150 fős nézőterű színházteremmé válhat. A beruházás része a Thália Színház infrastruktúrájának fejlesztése is. A Thália Színház korszerűsítése és a Mikroszínpad felújítási munkálatai miatt a 2017/18-as évad április 30-án zárul.

Borítókép: Illusztráció

Iakov Filimonov / Shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában