2024.09.17. 19:00
Hajmeresztő felvételen, ahogy egy nő átkerekezik a vonat előtt
A mozdonyvezető lélekjelenléte menthette meg a figyelmetlen kerékpárost.
Nagyjából fél másodpercen múlt a nő élete
Forrás: Magyarország Ügyészsége/Facebook
Csupán néhány centiméterre kerekezett a biztos haláltól az a 39 éves nőt, aki a fénysorompó piros jelzése ellenére hajtott be biciklijével be a vonat elé.
A nő idén áprilisban, egy Fertőd környéki településen kerékpározott a munkából hazafelé, amikor a vasúti átjáróhoz ért. Figyelmen kívül hagyva a piros fényjelzést, a lecsukott félsorompót, de még a nagy sebességgel közeledő vonatot is, a kereszteződésbe hajtott.
Szerencséje volt, mert szinte egy másodperccel a vonat érkezése előtt sértetlenül átért a kereszteződés túloldalára. A vonatvezető nyomta a légkürtöt és vészfékezett, de a hosszú fékút miatt, ami jelen esetben 312 méter, már csak az átkelő után tudott megállni.
Ilyenkor a hirtelen lassulástól az utasok testi épsége is veszélybe kerülhet, ha elesnek vagy beütik valamelyik testrészüket, szerencsére ilyesmi most nem történt.
A nőt vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével vádolta meg az ügyészség, akár három év szabadságvesztés is kiszabható rá. Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni - írja cikkében a Magyar Nemzet.
Íme, a vérfagyasztó videó:
Krimi
- Halálos balesetet okozott egy sofőr, döbbenetes módon próbálta megúszni a számonkérést
- Hajmeresztő trükkel csengetett be a csaló: pénzzel és egy elcserélt szemüveggel távozott
- Mindenki halálra rémült: kapuba csapódott a száguldó sofőr (videó)
- A zebrán ütöttek el egy fiút Székesfehérváron, a gázoló elmenekült
- Milliárdokat érhet: 84 év után az FBI találta meg a magyar család elveszett Monet festményét