Bulvár-celeb

2021.07.24. 17:39

Nyolc éven át folyamatosan megerőszakoltak egy kislányt

Tizenhat éves korában mert beszélni egy lány arról, hogy 8 éves korától 8 éven át rendszeresen megerőszakolta a saját nagybátyja. Az Egri Törvényszék bírója 15 évre ítélte a 46 éves férfit.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Előbb egy Heves megyei községben, majd Budapesten is megerőszakolta az unokahúgát egy férfi. Rokonként a bizalmi helyzetével visszaélve

a mindössze nyolc éves kislány jelenlétében pornográf tartalmú filmeket nézett, később erőszakkal és fenyegetéssel szexre kényszerítette. A gyerek ellenállását a családját érintő fenyegetésekkel és testi erőszakkal törte meg.

Azzal fenyegette őt, hogy amennyiben fajtalan vágyának nem tesz eleget, édesapja börtönbe kerülhet, szeretteit pedig szintén hasonló módon zaklatja majd. Ahogy a szakértők fogalmaznak, súlyosan szeméremsértő magatartásával a kislány személyiségfejlődését traumatizálta.

A megfélemlített áldozat 16 ves korában beszélt erről először az édesanyjának.

Az Egri Törvényszék a 46 éves férfit tizenkettedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és más szexuális bűncselekmény miatt

15 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre

és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. Végleges hatállyal minden olyan foglalkozástól és egyéb tevékenység végzésétől eltiltotta, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, gondozását vagy gyógykezelését végzi, vagy ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője viszont felmentésért fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a törvényszék a megalapozott tényállásból helytállóan következtetett a férfi bűnösségére, és a kiszabott büntetések is törvényesek.

A védelmi fellebbezésekről a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla dönt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!