időjárás

2021.03.04. 16:29

Esős péntekre számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet az északi megyékben általában 3 és 8, másutt 8 és 13 fok között várható.

Nagyrészt erősen felhős, borult lesz az ég, majd az éjszakai órákban frontfelhőzet helyeződik fölénk. Határozott felhőzetcsökkenés majd csak péntek estétől kezdődhet észak felől, csütörtök késő estig csapadék nem valószínű.

Éjszaka az északi megyéket csapadékzóna éri el, amely pénteken fokozatosan dél felé halad. A csapadék a nap második felében fokozatosan a déli és a középső tájakra korlátozódik. Jobbára eső lesz a jellemző, de pénteken elsősorban a magasabban fekvő helyeken, illetve az északkeleti tájakon havas eső, hó is hullhat.

Reggelig nagy területen megélénkül a délnyugati szél, amely pénteken északnyugatira fordul, akkor főként az Észak-Dunántúlon erős, néhol, a Bakonyban és a Balaton környezetében viharos lökések is kísérhetik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken az északi megyékben általában 3 és 8, másutt 8 és 13 fok között várható, az északi megyékben a nap első felében áll be a maximum.

Ezek is érdekelhetik