április 11-től

2021.04.09. 09:57

Számos újítást vezet be a MÁV az idei első menetrend-módosítással

A szokásos évi első menetrend-módosítással április 11-től újításokat vezet be a MÁV-START annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést – közölte a MÁV Zrt. a honlapján pénteken.

A MÁV Csoport egyik Stadler Flirt gyártmányú modern személyszállító szerelvénye menetrend szerint elindulva kigördül a fõváros Déli pályaudvaráról.

Forrás: MTVA / Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

Áprilistól 11-től a Dunántúlon, Győr és Veszprém között sűrűbben közlekednek a vonatok: hétköznap a délelőtti időszak kivételével kétóránként, hétvégéken pedig egész nap kétóránként – ismertették. Vasárnaptól Budapest és Kaposvár között naponta három pár közvetlen InterCity közlekedik, amelyek csaknem 10 százalékkal olcsóbban vehetők igénybe – tették hozzá. Az InterCity-járatok IC-kocsijaiban egységesen 300 forintos helyjegyet kell váltani, a vonatok gyorsvonati részében pedig felármentesen lehet utazni.

A számos egyéb változás mellett április 17-től hétvégén és ünnepnapokon új, gyorsított vonatok közlekednek a Nyugati pályaudvar és Szob között – jelezte a társaság.

A MÁV tájékoztatása szerint a Volánbusz az autóbusz-járatok menetrendjét a most változó vasúti közlekedési rendhez igazítja, hogy az átszállás zökkenőmentes legyen.

A fejlesztések a Budapest–Vác–Szob, a Dunántúlon elsősorban a Győr–Kaposvár–Pécs, a Szombathely–Pécs, a Győ–Veszprém, a Székesfehérvár–Baja, a Budapest–Kaposvár; a keleti országrészben a Budapest–Békéscsaba–Lőkösháza, Miskolc–Hidasnémeti, Debrecen–Püspökladány és az Eger–Szilvásvárad viszonylatokon hoznak jelentősebb változásokat.

A vasúttársaság arra is kitért, hogy a tavaly decemberben hatályba lépő menetrend mintegy harminc vasútvonalon hozott az utasok számára jól érzékelhető változást. A pálya- és járműfejlesztések eredményeként számos vonalon csúcsidőben több vonat közlekedik és csökkentek a menetidők is – idézték fel.

Azt is hozzátették, hogy a MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják.

Borítókép: A MÁV-csoport egyik Stadler FLIRT gyártmányú modern személyszállító szerelvénye menetrend szerint elindulva kigördül a fővárosi Déli pályaudvarról

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában