Közlemény

2023.03.23. 17:25

Friss diplomásoknak kínál egyedülálló lehetőséget a Mathias Corvinus Collegium

Április 30-ig várja a jelentkezőket idén ősszel induló egyéves intenzív képzésére a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Vezetőképző Akadémiája. Az egyedülálló képzés olyan 28 év alatti motivált, friss diplomás vagy végzős hallgatóknak szól, akik folyékony angol nyelvtudással és legfeljebb hároméves munkatapasztalattal rendelkeznek.

A már több mint 7 ezer hallgatót oktató MCC a diploma megszerzését követően is kínál képzéseket a fiataloknak, például a Vezetőképző Akadémia keretében - írták a közleményben. Ez az MCC képzési struktúrájának záró eleme, amely pályakezdő, vezetői ambíciókkal rendelkező diplomás fiataloknak nyújt egyedi, máshol nem elérhető, térítésmentes képzést. A program célja, hogy olyan ismeretekkel vértezze fel a hallgatókat, amelyek segítségével hatékony vezetőkké válhatnak, illetve, hogy a hazánkat és a világot jól ismerő, reális önképpel, fejlett kompetenciákkal rendelkező, döntésképes, tettre kész vezetői utánpótlást biztosítson Magyarország számára.

A Vezetőképző Akadémia nagy hangsúlyt fektet az egyéni fejlesztésre 

Az ősszel induló képzés egyéves, időben és tartalmában is moduláris felépítésű. A program egy hónapos intenzív felkészítő szakasszal indul, ahol a cél a vezetői gondolkodás elsajátításának elengedhetetlen részét képező alapkompetenciák, alapismeretek átadása. A következő hat, úgynevezett standard hónap alatt a hallgatók tantermi és tantermen kívüli programelemek elvégzésével szereznek egyre mélyebb tudást a vezetői munka lényegéről. A kurzusok mellett tréningek, céges szervezeti látogatások, projektfeladatok, exkluzív beszélgetések, tanulmányutak és közösségi programok váltják egymást. A képzés nem titkolt célja, hogy a hallgatók ne csak tantermi körülmények között, hanem a piaci világban is kipróbálhassák magukat. A kiválasztott partnerszervezetek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a Vezetőképző Akadémia hallgatói egyhetes látogatás keretében megismerhessék az adott céget, annak működési környezetét és módszereit. A képzés ideje alatt a hallgatók legalább egy hosszabb időtávú, elmélyülést igénylő vállalati projektben is részt vesznek, elmélyítve a projektmenedzsmenthez szükséges készségeket, és aktívan is használva az ehhez szükséges eszköztárat. A fiatalok a képzési év során akár 6-8 vállalattal vagy szervezettel is megismerkedhetnek mélyebben, az egyéb látogatások keretében pedig közel száz szervezet működéséről szerezhetnek személyes tapasztalatot.  

Jelentkezés után többkörös felvételi 

A jelentkezők a többkörös felvételi eljárás során tehetnek tanúbizonyságot szakmai rátermettségükről, motivációjukról. Az írásbeli (az intelligencia, szövegértés, szövegírás felmérése), majd a szóbeli forduló után a legjobban teljesítő jelentkezők egy úgy nevezett Assessment Center alkalmon vesznek részt, ahol a személyes kompetenciákat is vizsgálják, valamint egy 10 perces angol nyelvű prezentációt kell tartaniuk egy előzetesen megadott szakmai témából.

Ismert gyakorlati szakemberek a Vezetőképző Klubban 

A Vezetőképző Akadémia egyik alapvető programeleme a Vezetőképző Klub, ahol az előző években a vállalati világ és a közélet számos meghatározó személyisége tette már tiszteletét. A vállalati vezetőkkel, sportolókkal, színművészekkel, politikusokkal és más inspiráló személyekkel történő beszélgetéseket a hallgatók moderálják. Ezeken a rendezvényeken a vezetőknek és a diákoknak lehetőségük nyílik a vezetői szerepet és a személyiséget érintő témákról beszélgetni kisebb csoportban is, a meghívott vendégek pedig szabadon megoszthatják tudásukat, tapasztalataikat. A Vezetőképző Akadémia vendége volt az elmúlt időszakban a többi között Christian Wolff, a kecskeméti Mercedes-Benz gyár igazgatója; Lévai Bálint, a BioTechUSA ügyvezető igazgatója; Ésik Róbert, az EY Európa, Közel-Kelet, India és Afrika (EMEIA) térség helyszínkiválasztási tanácsadásért és állami támogatásokért felelős partnere; Stumpf István volt alkotmányjogász és egykori miniszter, jelenlegi kuratóriumi elnök; G. Fodor Gábor politológus; Dobó Kata, színművész, rendező és Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Rendszeres tanulmányutak erősítik a gyakorlati képzést 

A Vezetőképző Akadémia hallgatói tanulmányutak keretében is szélesíthetik világlátásukat. A tanulmányutak során a hallgatók több, mint 50 napot töltenek el a Magyarországon, a Kárpát-medencében, Európában és a tengerentúlon. Az utazások alkalmával magyar vagy magyar vonatkozású szervezeteket látogatnak meg, ahol lehetőségük nyílik betekinteni azok működésébe, szervezeti felépítésébe, történetébe. A szakmai programok keretében a legmagasabb szintű döntéshozókkal, vezetőkkel, polgármesterekkel, tisztviselőkkel, tanácsadókkal történő beszélgetések nagyban támogatják hallgatóink világlátásának, személetmódjának bővítését. Az idei tanévben eddig a többi között Kolozsváron, Brüsszelben valamint az Egyesült Államokban jártak a hallgatók, de a tervek szerint a Dél-afrikai Köztársaságba, valamint Ázsiába is ellátogatnak.

Az MCC által támogatott térítésmentes képzés ösztöndíjat és kollégiumi férőhelyet is biztosít minden hallgatója számára. A felvétel eredményéről várhatóan június közepén értesülnek a jelentkezők. A Vezetőképző Akadémiáról és a felvételiről további részletek az intézmény honlapján találhatók:

https://vezetokepzo.mcc.hu/

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában