Vendéglátás

2022.09.04. 13:30

Rengeteg brit pub zárhat be az elszálló energiaárak miatt

A brit kocsmák hetven százaléka is bezárhat, ha az áramárak tovább emelkednek, derül ki egy friss felmérésből. A kocsmárosok életét ráadásul tovább nehezíti, hogy a gázárak emelkedése miatt egyre több műtrágyagyár függeszti fel vagy korlátozza a termelését, a sörgyártáshoz elengedhetetlen szén-dioxid pedig a műtrágyagyártás fontos mellékterméke.

Borítóképünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Morning Advisor című szaklap megbízásából készült egy felmérés a híres pubok helyzetéről az Egyesült Királyságban. Ebből az derült ki, hogy

a megkérdezett brit kocsmárosok 70 százaléka szerint, ha az áramárak tovább emelkednek, akkor nem tudnak tovább működni, kénytelenek lesznek bezárni üzleteiket.

A megkérdezett kocsmák több mint 65 százalékában több mint 100 százalékkal, 30 százalékában 200 százalékkal, 8 százalékában pedig 500 százalékkal növekedtek az áramköltségek - ismertette a kutatás eredményeit a V4NA hírügynökség.

Heath Ball, a Délkelet-Angliában három kocsmát üzemeltető Frisco Group ügyvezető igazgatója szerint ha elkezdődik a tél, a pubok még nagyobb nehézségekkel néznek majd szembe. Az energia ára miatt kialakult válság akkor jött, amikor a vállalkozások éppen megpróbálnak kilábalni a Covid-válságból, és ez a mostani még nagyobb veszélyt jelent a kocsmákra, mondta Ball a Morning Advertisernek.

Ball szerint a törvényhozóknak hamarosan meg kell oldania az energiaválságot:

Most kell megoldást találniuk erre, különben tömeges pub- és étterembezárásokra kell számítaniuk

- fogalmazott.

A British Beer and Pub Association (BBPA) szakmai szervezet szerint 2021-ben több mint 46 ezer kocsma működött az Egyesült Királyságban. Emma McClarkin, a BBPA vezérigazgatója arról számolt be, hogy az egyre növekvő közüzemi számlák valódi veszélyt jelentenek a pubokra.

A hirtelen és szélsőséges áremelkedések már most is kemény döntésekre kényszerítik a kocsmárosokat, a nyitvatartási idő csökkentésétől kezdve az étlapon szereplő választási lehetőségek leépítéséig

- mondta kiemelve, hogy „sürgősen szükségünk van egy energiaár-korlátozásra a kisvállalkozások számára, mielőtt a fenyegető számlák megnyomorítják a kocsmákat, és örökre elveszítjük őket az ország különböző közösségeiben”.

Gondban a sörfőzdék is

Az áram árának növekedése mellett a gázárak emelkedése is komoly hatással van a pubok és kocsmárosok életére. Az elmúlt hetekben több műtrágyagyár is bejelentette Európa-szerte, hogy korlátozza vagy felfüggeszti termelését az elszálló gázárak miatt. A műtrágyagyártásnak azonban fontos mellékterméke a szén-dioxid, ami pedig a sörkészítésben elengedhetetlen.

A napokban a CF Fertilizers, az Egyesült Királyság egyik legnagyobb műtrágyagyártója is bejelentette, hogy leállítja ammóniatermelését, emiatt a brit sörfőzdék sem számíthatnak a CF Fertilizerstől szén-dioxidra.

A BBPA vezetője a Fortune nevű lapnak nyilatkozva elmondta, hogy ez a bejelentés a brit sörfőzdék és kocsmák számára a legrosszabbkor jött.

"A hír időzítése nem is lehetne rosszabb, mivel kocsmáink és sörfőzőink már most is komoly ellenszéllel és az ellátási láncukra nehezedő nyomással küzdenek" – mondta McClarkin. "Ez a döntés komoly aggodalmakat vet fel a sörfőzés és a kocsmaipar fenntartható CO2-ellátása szempontjából, és országszerte sörhiányhoz vezethet" – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában