További növekedés várható

2021.12.09. 14:20

Varga Mihály: az építőipar teljesítménye idén tíz százalékkal bővülhet

Varga Mihály az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének évzáró közgyűlésén összegezte az eredményeket.

Az építőipar teljesítménye az idén 10 százalékkal bővülhet, a teljes gazdaságot tekintve pedig 6-6,5 százalékos növekedés várható - mondta a pénzügyminiszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén pénteken Budapesten.

Varga Mihály hozzátette, az építőipar kulcsfontosságú ágazat, amelyben 2010-hez képest 120 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A növekedés mértékét mutatja, hogy nagyjából 120 ezer embernek ad munkát a magyar autóipar.

Arra is rámutatott, hogy míg a 2000-es évek közepén az építőipar a magyar gazdaság teljesítményének 4 százalékát adta, ez mostanra 5,5 százalékra emelkedett. Mivel az ágazat növekedési pályán halad, amit a rendelésállomány bővülése is jelez, ezért ezen a téren további növekedésre számítanak.

Az építőipar előtt álló kihívások közül a pénzügyminiszter a szakember utánpótlásra hívta fel a figyelmet, amelyhez szerinte segítséget adnak a továbbképzések, a munkaszervezés javítása és a jövedelmek növekedése.

Kiemelte, hogy a jövedelmek növekedéséhez a kormány is hozzájárult, hisz 2022-ben is csökkentik a vállalkozásokat terhelő adók mértékét, 4 százalékponttal, amely magában foglalja a szociális hozzájárulási adó 2,5 százalékpontos mérséklését és a szakképzési hozzájárulás eltörlését. Mindezek mellett fontosnak nevezte a kisvállalkozási adó 1 százalékos csökkentését.

Varga Mihály jelezte: ezek a lépések együttesen 750 milliárd forintos adócsökkentést eredményeznek jövőre.

A miniszter kitért a digitalizáció és az eszközpark megújításának kérdésére is, és közölte: az utóbbit érintő programok folytatásában a hazai forrás mellett az európai uniós források is fontos szerepet játszanak.

Varga Mihály elmondta: erre az évre 320-330 milliárd forinttal tartozik az Európai Unió a helyreállítási program elfogadásának csúszása miatt, az ügyben még zajlanak a tárgyalások, de reméli, hogy azokat hamarosan le tudják zárni. Továbbá megjegyezte, hogy elindul a 2021-2028 közti, 7 éves tervezési időszak, az itt elérhető forrásokból már terveznek eszközpark megújítását célzó programokat, példaként GINOP-os pályázatokat említett.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy az építőipar a járványügyi helyzet ellenére is folyamatosan dolgozik. Az ágazat teljesítménye szeptemberre elérte a 2019 azonos időszakában mért 3500 milliárd forintos nagyságrendet. Az idén az év egészében az ágazat teljesítménye elérheti az 5000 milliárd forintot - mondta.

Az ÉVOSZ ünnepi közgyűlésén adták át egyebek mellett a szakszövetség által alapított Lechner Ödön díjat, amelyet az idén Ament Gábornak a szerelőágazatban, Holló Ákosnak és Kalkopulosz Attilának a magasépítési létesítmények kivitelezése, Orosz Károlynak a hídépítés területén végzett munkájáért ítélték oda. Lechner Ödön díjat kapott Táll Zsófia, az MTVA újságírója is.

Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró ünnepi közgyűlésén a Mercure Budapest Castle Hill hotelben 2021. december 9-én. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában