előnyben a magyar vállalkozások

2021.11.18. 13:45

Potápi: a mentorprogram a Kárpát-medencében kialakított gazdasági hálót erősíti

A mentorprogram erősíti a Kárpát-medencében az elmúlt években kialakított gazdasági hálót, ezen felül „ez a háló azt is eredményezi, hogy egyre inkább egy gazdasági térről beszélhetünk, hogy ha a Kárpát-medencére gondolunk” – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az erdélyi mentorprogram második évadát megnyitó online sajtótájékoztatón csütörtökön.

Közölte, az erdélyi mentorprogram sikeres első évadának köszönhető, hogy a most induló második szakaszban, a korábbinál is többen jelentkeztek: 111 mentorált és 59 mentor, összesen 170-en vesznek részt.

Hozzátette,

a program lehetőséget ad, hogy a gazdasági élet szereplői meg tudjanak ismerkedni egymással, valamint, hogy a több évtizede bizonyított nagyvállalkozók szakmai tapasztalatukkal, tudás átadásával segítsék a most induló mikro-, illetve kisvállalkozásokat.

Az államtitkár felidézte, a mentorprogramot először a Vajdaságban indították el 2019 végén, ezt követően szervezték meg Erdélyben az első évadot. Most pedig párhuzamosan zajlik a horvátországi, a felvidéki, valamint a kárpátaljai mentorprogram, és ezzel egy időben indítják el az erdélyi mentorprogram második évadát.

Potápi Árpád János szerint kutatásaik bizonyítják, hogy nemcsak Erdélyben, hanem a Kárpát-medencében szinte mindenhol a magyar vállalkozók magyar embereket foglalkoztatnak, több mint 92 százalékban. Ha pedig a magyar gazdaságot erősítik, akkor a magyar családokat is erősítik – fogalmazott.

Az is fontos, hogy ezeknek a térségeknek a magyar vállalkozói magyarországi vállalkozásokkal kössenek szakmai, illetve üzleti kapcsolatot, a magyar gazdaság erősítése érdekében – mondta.

A külhoni vállalkozói mentorprogram a nemzetpolitikai államtitkárság, a Pro Economica Alapítvány és a Design Terminál együttműködésével valósul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában