2021.09.24. 11:05
Varga Mihály: rekordmagas lehet a gazdasági növekedés az idén
Magyarország elérte a járvány előtti teljesítményét, a következő időszakban marad a növekedési lendület, és rekordmagas lehet a bruttó hazai termék (GDP) növekedése az idén – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában.
A tárca becslései szerint 7-7,5 százalék közötti növekedés lehet 2021-ben.
A világgazdaság növekedési motorjai újraindultak a meghozott gazdaságpolitikai intézkedésekkel, így 2021 már a növekedés jegyében telik
- mondta.

Fotó: Soós Lajos / MTI
Kilenc olyan uniós ország van, amelyik elérte a válság előtti állapotot, ezen kevesek közé tartozik Magyarország is – tette hozzá.
A gazdaság újraindulását a munkaerőpiaci helyzetkép jól tükrözi:
soha nem dolgoztak annyian, mint most, amikor meghaladta a 4,7 milliót a foglalkoztatottak száma.
Március vége óta a tárca heti gazdasági indexe (HGI) folyamatos növekedést jelez; július és szeptember között átlagosan 6,3 százalékos növekedést mutat.
Azért volt erős a magyar gazdaság teljesítményének felpattanása, mert mind monetáris, mind fiskális oldalról jelentős intézkedések történtek. A gazdaság újraindítására hozott intézkedések a GDP 30 százalékát tették ki 2020-ban – jelezte. A 7,5 százalékos költségvetési hiánycélt uniós összevetésben átlagosnak nevezte a pénzügyminiszter, és megjegyezte, a gazdaság-újraindítási akcióterv több mint 13 ezermilliárd forinttal segíti a vállalkozásokat és családokat 2021-ben és 2022-ben.
Kitért arra, hogy
a hitelminősítők elismerik az ország teljesítményét, eredményes volt a gazdaságpolitika, az ország sérülékenysége folyamatosan csökkent.
A Moody's-tól pénteken este pozitív visszajelzést vár. Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság saját erejéből oldotta meg a járvány miatti teljes leállás kihívásait.
A digitalizáció szerepe jelentős lesz – jegyezte meg hozzátéve, hogy a járvány előremozdította a fejlődést. Megemlítette ugyanakkor, hogy négy fókuszterületen gyorsítani kell Magyarországon a digitalizáció fejlődését:
A digitalizációt a kormányzati politika három legfőbb prioritása közé kell emelni – mondta Varga Mihály.
Kockázatot jelent a tárcavezető szerint a fiskális egyensúly, a korábbi nagy hiányok ledolgozását követően mostanra egyensúlyhoz közeli a külfölddel szembeni finanszírozási képesség, a járvány ellenére.
Az államnak vissza kell fognia a költekezést, arra kell törekedni, hogy folyamatosan csökkenő legyen az államadósság.
A háztartások adóssága alacsony uniós összevetésben, a vállalatoké a középmezőnybe tartozik – mondta.
A fiskális politikának arany középúton kell maradnia, ezt a következő időszak fő célkitűzései közé sorolta. Arról is beszélt, hogy az uniós források körüli viták csillapodnak, és remélte, hogy megegyezés születik a kérdésben.