Díjátadó

2021.08.20. 12:00

Nagy István: a magyar mezőgazdaság még inkább az ország védőbástyájává vált

Államalapító királyunk nyomdokain járnak, a nemzetet erősítik mindazok, akik az ország fejlődéséért, a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar korszerűsítéséért, az oktatás, a kutatás, és a tudomány megújításáért dolgoznak – mondta Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából tartott kitüntetés- és innovációsdíj-átadó rendezvényen, a Pesti Vigadóban.

Fotós: Máthé Zoltán

Az Agrárminisztérium közleménye szerint a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy

a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek, a gazdák, az agrárszakemberek, a tudósok és a kutatók lelkiismeretes munkájának köszönhetően felül tudtunk kerekedni a járvány három hullámán.

Rámutatott: mindezt megerősítik a nyári aratási eredmények is, amelyekből a jövő fejlesztési irányait, a versenyképes mezőgazdaság ismérveit is kiolvashatjuk, a minőséget, az agrármodernizációt, az öntözést és a beruházásokat. Nagy István kiemelte, hogy az őszi búza hozama történelmi rekordot döntött az idén.

A tárcavezető szerint a magunk mögött hagyott évtizedben a globális pénzügyi és gazdasági válságot követő bevándorlási hullámot szorosan követte a koronavírus-járvány három hulláma, amelyekkel bátran szembenéztünk és közös erővel legyőztük. Hozzátette: mindezek együttes hatása elsöpört egy megszokott, régi világot, amelynek a helyébe most egy újat kell építenünk.

„Épp úgy, ahogy államalapító királyunk, Szent István tette egy évezreddel ezelőtt. A tét most is a magyarság megmaradása, a nemzeti önrendelkezés megvédése”

– emelte ki Nagy István.

A tárcavezető szerint a nemzeti ünnep alkalmából köszöntenünk kell mindazokat, akik a szakterületükön kiemelkedőt alkotnak, továbbá a hivatásukkal, életútjukkal követendő példát állítanak a felnövekvő nemzedékek számára.

Borítóképünkön Nagy István agrárminiszter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!