újraindítás

2021.07.10. 07:15

Nyártól új kisvasutak gazdagítják az idegenforgalmi kínálatot

A turizmus sikeres újraindításához izgalmas programot kínáló, vonzó látványosságokra van szükség az ország minden szegletében. A kormány évek óta támogatja a kisvasutak folyamatos fejlesztését, idén nyártól újabb elkészült beruházások gazdagítják a hazai idegenforgalmi kínálatot – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai álamtitkára a Facebook-oldalán.

Forrás: Facebook

Rámutatott: július elsejétől közel két évtizedes szünet után indult el ismét a vonatközlekedés a balatonfenyvesi kisvasút csisztapusztai ágán. Imremajortól a kedvelt gyógyfürdőig teljes hosszban, mintegy 8 kilométeren építtette újjá a pályát a MÁV. Az első napokban, a hétvégét is beleértve csaknem ötezren utaztak a vonalszakaszon. Az 1500-at meghaladó vasárnapi utasforgalom a több ütemben helyreállított somogyszentpáli ág tavaly augusztusban tapasztalt legjobb számait is felülmúlja – ismertette.

Június végére egy kilométerrel hosszabbodott meg a Csömödéri Állami Erdei Kisvasút. A Mura Nemzeti Programban támogatott komplex fejlesztésben ezen felül közel két kilométeren építették át a szentpéterföldei vonalat, korszerűsítették a mozdonyparkot is.

Felidézte, hogy a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) tavalyig jórészt befejezte a nagycenki Széchenyi Múzeumvasút pályájának és járműparkjának rekonstrukcióját. Idén májusban forgalomba állt a teljes felújításon átesett Dmot motorkocsi, a fertőbozi fűtőházban pedig elkészült az új látogatóterasz.

Közlése szerint a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásának tavaly átadott felújítása után idén megkezdődik Csillebérc állomás rekonstrukciója is.

Borítókép: Schanda Tamás / Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában