Ország-világ

2021.06.10. 06:24

Júliustól igényelhetők a kedvezményes újraindulási kölcsönök

A Széchenyi Kártya Programban négyféle államilag támogatott, alacsony kamatú kölcsön segíti az újraindulást.

Lezárul a gazdaságvédelmi akcióterv, a járvány elleni védekezés szakaszából átléptünk a gazdaság újraindításának időszakába. Ehhez új pénzügyi programokra van szükség, tovább támogatva a vállalkozásokat.

A Széchenyi Kártya Program új, újraindítási, Go! elnevezésű konstrukcióival továbbra is kedvező, fix 0-0,5 százalékos kamatozású, államilag támogatott kölcsönhöz juthatnak a kkv-k

– hangsúlyozta a Magyar Nemzet megkeresésére Krisán László. A ­KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója kiemelte:

júliustól az újraindítási hitelprogramok váltják a cégek likviditásának megőrzését támogató kríziskonstrukciókat a Széchenyi Kártya Programban.

Krisán László ezt annak kapcsán részletezte, hogy Orbán Viktor a Világgazdaság tegnapi konferenciáján bejelentette: a költségvetésnek ellensúlyoznia kell a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá! programjának kivezetését.

Ehhez az állam kedvező, legfeljebb fél százalék kamatozású hitelkonstruk­ciókat biztosít, amelyek a mikro-, kis- és középvállalkozások újraindítását segítik

– jelentette be Orbán Viktor.

A miniszterelnök kiemelte, hogy erre a célra a KAVOSZ Zrt. Széchenyi Kártya Programja a legrugalmasabb eszköz.

Krisán László a részletekről elmondta: a krízistermékek helyett július 1-jétől négy új konstrukciót vehetnek igénybe a vállalkozások, szeptembertől pedig újabb kétféle termékkel bővül a Széchenyi Kártya Program.

Júliustól elérhető a Széchenyi Folyószámlahitel Go!, amely kétéves, 0,1 százalékos fix kamatozású, legfeljebb százmillió forintos hitelkeretet tesz elérhetővé a gazdaság szereplőinek.

Szintén rendkívül kedvező kamatozású termékként igényelhető a következő hónaptól a Széchenyi Likviditási Hitel Go!, amely szabadon felhasználható forgóeszközhitel. A maximum hároméves futamidejű hitel kamata fix nettó 0,2 százalék.

Számos hitelcélra használható fel a magasabb összegű, legfeljebb egymil­liárd forintig igényelhető Széchenyi Beruházási hitel Go! és az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Go!. Az újraindulást támogató, maximum tízéves futamidejű hitel kamata a futamidő végéig fix nettó 0,5 százalék. Felhasználható hitelkiváltásra és szinte minden beruházási típusú finanszírozásra.

A legnehezebb helyzetbe sodródott ágazatot segítő Széchenyi Turisztikai Kártya Go! maximum 250 millió forintos folyószámlahitel-keretet nyújt az érintett szereplőknek, a futamideje akár három év.

A konstrukció szinte teljes egészében ingyenes, vagyis a nettó kamat, illetve egyéb díjtételek mértéke nullaszázalékos,

és csupán a nettó kezességi díjat kell a vállalkozásoknak megfizetniük.

Szeptembertől pedig két új konstrukcióval bővül az Újraindítási program – jelentette be Krisán László. A többi hitelhez hasonlóan a Széchenyi Lízingkonstrukcióhoz is kiemelt állami támogatás jár, ezért a termék fix nettó 0,5 százalékos kamattal lesz elérhető.

A Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel célja pedig az, hogy a 2021–2027-es ­uniós programokhoz, pályázatokhoz szükséges önrész a vállalkozások rendelkezésére álljon.

Krisán László emlékeztetett, nincs olyan eszköz, amellyel önmagában kezelhető a válság. A krízisre a TTHPG, azaz a tőke, a támogatások, a hitelek, a pályázatok és a garanciák ötösének ötvözete adhat választ.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!