Ország-világ

2021.05.20. 05:46

Ismét igényelhető lesz támogatás elektromos autók vásárlására

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglalt célok elérése érdekében ismét pályázati kiírást tett közzé új, tisztán elektromos személygépkocsik megvásárlásának, valamint lízing keretében elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására 3 milliárd forintos keretösszeggel – hívta fel a figyelmet a minisztérium szerdai közleményében Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A közlekedésből származó környezetszennyezés visszaszorítása érdekében a kormány fejleszti a hazai elektromobilitást, ezért tavaly 5 milliárd 882 millió forinttal támogatta elektromos személygépjárművek beszerzését. „A klímavédelem érdekében tett erőfeszítéseink mellett a magyar állampolgárok egészségének megőrzése szintén fontos cél, ezért is ösztönözzük a károsanyag-kibocsátásmentes, elektromos személygépjárművek vásárlását” – emelte ki az államtitkár.

A tárca idén három szakaszban összesen 3 milliárd forintot biztosít a programra, vissza nem térítendő támogatás formájában. Pályázatot minden magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy, magyarországi székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező civil szervezet, egyesület vagy felsőoktatási intézmény nyújthat majd be.

A támogatás mértéke a legfeljebb ötszemélyes gépjármű megvásárlásakor – amennyiben a vételár 1 és 12 millió forint között van – maximum 2,5 millió forint (a támogatás intenzitása maximum 50 százalék), 12 és 15 millió forint közötti vételár esetén maximum 1,5 millió forint (a támogatás intenzitása maximum 12,5 százalék), hét-vagy többszemélyes gépjármű megvásárlásakor – amennyiben a vételár 1 és 14 millió forint között van – a maximális támogatási összeg 2,5 millió forint (a támogatás intenzitása maximum 50 százalék), 14 és 17 millió forint közötti vételár esetén pedig maximum 1,5 millió forint (a támogatás intenzitása maximum 11 százalék). A pályázatokról a benyújtási időszakok lezárultát követő 20 munkanapon belül születik döntés, amelyről a pályázók a döntés meghozatalát követő 5 munkanapon belül elektronikus úton kapnak tájékoztatást a pályázati portálon keresztül.

A pályázat első szakaszában 2021. június 14. és 2021. július 2. között, vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lesz lehetőség beadni a pályázatokat.

További információk és a pályázati kiírás a program lebonyolítását végző IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján érhető el – tájékoztatott közleményében az ITM.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában