Településfejlesztés

2021.05.23. 22:10

Folyamatosan bővül a Magyar Falu Program

Míg 2019-ben 150 milliárd forintot fordítottak falusi csokra, önkormányzati és egyházi pályázatokra, illetve a mellékutak fejlesztésére, addig 2020-ban több mint 200 milliárd, 2021-pedig 250 milliárd forintot meghaladó összeg áll rendelkezésre az ötezer lakosnál kisebb népességű települések fejlesztésére – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos vasárnap a hajdú-bihari Bakonszegen.

Páli, 2020. augusztus 29. A Magyar Falu Program keretében felújított óvoda épülete a Gyõr-Moson-Sopron megyei Páliban az átadás napján, 2020. augusztus 29-én. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Gyopáros Alpár ismertetése szerinta program minden településre eljutott, eddig 12 ezer nyertes pályázatot hirdettek ki, és 130 milliárd forintot fizettek ki a nyerteseknek.

A hazai forrásból finanszírozott Magyar Falu Program rugalmas, gyors és folyamatosan bővülő program, amelynek eredményeként

javul a vidéken élők életminősége, és az elmúlt két évben ezer kistelepülésen növekedett a népességszám

- tette hozzá a kormánybiztos.

„Nem volt ez mindig így” – utalt Gyopáros Alpár a 2010-et megelőző időszakra, amikor a baloldal szerinte „tudatos vidékromboló politikát” folytatott: bezártak iskolákat, óvodákat, kispostákat, megszüntettek vasútvonalakat, összevontak Volánbusz-járatokat és eladósították a településeket.

A Fidesz-KDNP kormány ezzel szemben előbb átvállalta az adósságállományukat, nekilátott a gazdaságfejlesztésnek, a Magyar Falu Program keretében pedig a helyi igényekhez igazodva támogatja a kistelepüléseken élőket. A kormánybiztos utalt rá, hogy

minden évben bővítik a kedvezményezettek körét, és amennyiben bizalmat kapnak, 2022 után is folytatódik, illetve bővül majd a program.

Gyopáros Alpár felsorolása szerint a falusi csokot már több mint 20 ezer család igényelte 100 milliárd forintot meghaladó értékben, 2019 és 2022 között felújítottak, illetve felújítanak háromezer kilométer mellékutat, és a jövő évi költségvetés alapján jövőre további ezerötszáz kilométer út felújítása kezdődhet meg.

Vitányi István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, a választókerületéhez tartozó 41 településen mindenütt látszik a fejlődés. A legfontosabbnak azt nevezte, hogy ma már „városban vagy faluban lakni nem életminőség, hanem életstílus választás” kérdése.

Gyopáros Alpár kormánybiztos egy korábbi sajtótájékoztatón
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A kormánypárti politikus elmondta: a Magyar Falu Program keretében választókerületében 214 nyertes pályázattal több mint kétmilliárd forint értékű fejlesztés valósult meg.

Gara Péter (független), Bakonszeg polgármestere utalt rá, hogy a településük korábban önerő híján nem tudott fejleszteni, a 100 százalékos támogatottságú Magyar Falu Program keretében azonban jelentős beruházások valósulhatnak meg. Példaként említette

  • az egészségház 30 millió forintos fejlesztését,
  • a civil szervezetek 300 milliós támogatását,
  • a templomfelújítást és
  • a helyi önkormányzati zöldség-gyümölcs feldolgozó bővítésének tervét.
  • Borítókép: A Magyar Falu Program keretében felújított óvoda épülete a Győr-Moson-Sopron megyei Páliban az átadás napján, 2020. augusztus 29-én

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában