Járvány

2020.10.06. 10:16

A fogyasztóvédelem ellenőrzi a PCR-tesztek hatósági árának betartását

A fogyasztóvédelem kiemelt országos akció keretében ellenőrzi, hogy a szolgáltatók valóban a hatóságilag megszabott, legfeljebb 19 500 forintos díjért végzik-e el a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas PCR-teszteket – idézte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében Schanda Tamás parlamenti államtitkárt.

Schanda Tamás hozzátette, hogy az egészségügyi intézmények továbbra is ingyenesen végzik el a tesztet azoknak, akiknél ezt a járványügyi előírások meghatározzák.

Az a szolgáltató, amelyik nem tartja be a szabályokat, akár több millió forintos büntetést is kaphat.

„Csak együtt, összefogással fékezhetjük meg a koronavírust, ezért is lenne megengedhetetlen, hogy bárki nyerészkedni próbáljon a teszteken”

- mondta az államtitkár.

A minisztérium emlékeztetett:

a koronavírus-fertőzöttek kiszűrésére leginkább alkalmas PCR-tesztek elvégzése szeptember 21. óta hatósági árhoz kötött.

A mintavételt és laboratóriumi vizsgálatot térítés ellenében igénybe vevőktől legfeljebb 19 500 forintot kérhetnek a szolgáltatók.

A jogszabály hatályba lépése óta a piacon PCR-tesztet kínáló vállalkozások sokféleképpen alakították ki, módosították gyakorlatukat. A fogyasztóvédelmi hatóság az ITM elrendelése alapján országosan vizsgálja a hatósági ár betartását, a fogyasztók tájékoztatását.

Ha a szakemberek azt tapasztalják, hogy a vállalkozás a megengedettnél drágábban kínálja a tesztet, a jogszabály betartására kötelezik a céget. Ha az ajánlott ár kényelmi többletszolgáltatások – például kiszállás, hétvégi mintavétel – miatt magasabb, akkor is egyértelműen tájékoztatni kell az érdeklődőket a teljes költség egyes elemeiről.

Előre és tételesen be kell mutatni, hogy a teszt hatósági árán túli összeg pontosan mire terjed ki, így a fogyasztó egyértelműen látja, miért fizet – írták.

A fogyasztóvédelmi hatóság 15 ezer forinttól akár a nettó árbevétel 5 százalékáig, több millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, ha nem egyértelmű árfeltüntetést tapasztal vagy egyéb megtévesztő gyakorlatot fed fel. Az ITM várhatóan október végéig összegzi a vizsgálati eredményeket, tapasztalatokat – olvasható a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!