szeptember 18-ig

2020.08.29. 06:40

Még pályázhatnak az inkubátorok a Startup Factory felhívásra

A pályázat célja, hogy a támogatáshoz jutók innovatív startup vállalkozásokat támogassanak az ötletfázistól a prototípusfejlesztésen át a piacra vitelig.

Szeptember 18-ig pályázhatnak a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységeik és mentorálási szolgáltatásaik támogatására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett kétmilliárd forint keretösszegű Startup Factory felhívásra – közölte a hivatal elnöke.

Birkner Zoltán ismertette, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával meghirdetett felhívásban pályázatonként 150-300 millió forint támogatás nyerhető. Az eredményhirdetés 2020 utolsó negyedévében várható.

A hivatal tavalyi felméréséből kiderült, hogy a magyar startup ökoszisztéma fejlesztéséhez leginkább továbbfinanszírozásra és új típusú mentorálásra, szolgáltatás összekötés fejlesztésére, valamint a magyar állam által eddig megfinanszírozott szakmailag legkiemelkedőbb inkubátorházak működtetésére van szükség.

Ezért a pályázat célja is, hogy a támogatáshoz jutó inkubátorok innovatív startup vállalkozásokat támogassanak az ötletfázistól a prototípusfejlesztésen át a piacra vitelig, és segítsék őket a fenntartható üzleti modell kialakításában, valamint a befektetésre alkalmasság elérésben – tette hozzá.

A Startup Factory technológiai inkubátoroknak biztosít lehetőséget tevékenységük folytatásához a korábbi felhívásokban megfogalmazott elvei alapján, a programok eddigi működésének tapasztalatait figyelembe véve – emelte ki az elnök, aki szerint a felhívás kiírását és ezzel a korábbi pályázatok eredményeként elindult munka folytatását indokolja, hogy a startup vállalkozások fejlődéséhez, sikeréhez, nemzetközi piacra lépéséhez elengedhetetlen az a szakmai és infrastrukturális támogató környezet és kapcsolati háló, amelyet az inkubátorok nyújthatnak számukra.

Kölkedi Krisztián, az NKFIH főosztályvezetője kitért arra is, hogy a Startup Factory pályázati felhívásban a korábbi felhívásokban támogatott inkubátorok, illetve azok az inkubátorok vehetnek részt, akik korábbi inkubátorpályázatokban bejutottak a szóbeli fordulóba, de nem kaptak támogatást, viszont az azóta eltelt időszakban legalább három éven át inkubációs tevékenységet folytattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában