kényelmes várakozás

2020.08.12. 15:31

Átadták a budapesti reptér új utasmólóját

Június 23-ra elkészült, ma pedig az utasok is birtokba vehették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vadonatúj, 1. móló névre keresztelt beszállítócsarnokának teljes területét. A móló első ütemét már januárban átadta a Budapest Airport.

Forrás: Budapest Airport

Fotó: Baranyi Róbert

Az épület minden igényt kielégít, mostantól az utasok gyönyörű, komfortos körülmények között, tágas és a járványügyi szempontoknak is teljes mértékben megfelelő környezetben tölthetik a repülés előtti várakozási időt – derül ki a Budapest Airport közleményéből. A több mint 11,5 milliárd forintos (33 millió eurós) beruházásból megvalósuló 1. móló építése 2019. július 19-én kezdődött, és az épület minden részének kivitelezése – a 2A Terminállal összekötő folyosóval együtt – rekordidő, egészen pontosan 339 nap alatt befejeződött. Ezzel teljesült a Budapest Airport vállalása, hogy az új móló építését a nyári utazási szezon kezdete előtt befejezi. Az elmúlt hetekben a repülőtér üzemeltető már csak a használatbavételi engedély beérkezésére várt, hogy a teljes épületet – az összekötő folyosóval együtt – átadhassa az utasforgalomnak.

A 1. móló megépítése része a magyar kormány és a Budapest Airport közötti együttműködési programnak, a beruházást a Budapest Airport teljes egészében saját forrásból finanszírozta.

A tágas váróterekben 2500 ülőhely található
Fotó: Baranyi Róbert / Budapest Airport

Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: „Rendkívül büszke vagyok az új mólóra, amellyel a visszajelzések alapján utasaink, légitársasági partnereink és a földi kiszolgálók is teljes mértékben elégedettek. Az épület a több mint egy éve tartó repülőtéri fejlesztés-sorozat egyik ékköve, és kiválóan példázza, hogy számunkra a színvonal folyamatos emelése a legfontosabb. 12 hónap alatt 100 millió eurót fordítottunk fejlesztésre, és a beruházásokat a következő években is folytatjuk. A repülőtér menedzsmentje elkötelezett a létesítmények és az utasélmény folyamatos fejlesztése mellett, hogy továbbra is a régió legjobb repülőtere legyünk.”

Az új, 11 500 négyzetméteres épület több ezer négyzetméterrel növeli meg a repülőtér utasforgalmi területeit. Az 1. móló fűtött-hűtött, világos tereibe megérkező vagy a járatuk indulására váró utasok kényelmét üzletek és extra szolgáltatások is biztosítják.

Magyarországi madárfajok díszítik a központi várócsarnok fáit
Fotó: Baranyi Róbert / Budapest Airport

Az egyszintes, 5,2 méter belmagasságú épület 8 gyalogos beszállítókapuja közvetlenül a repülőgép-állóhelyekre nyílik, ami zökkenőmentes, kényelmes beszállást tesz lehetővé, illetve további 6 kaputól buszok szállítják majd az utasokat az épülettől távolabb parkoló repülőgépekhez.

A központi csarnokban pihenő- és várótér, 3 nagy kapacitású, akadálymentes mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz szolgálja az utasok kényelmét. Az étel-és italvásárlási lehetőség is biztosított az utasok számára: a következő hetekben megnyitja kapuit az 1-es mólón egy új Relay üzlet és egy Café Frei, októbertől pedig a Heinemann Duty Free is várja az utasokat az új épületben.

A móló nagy előnye, hogy az összeköttetés a 2A Terminállal úgy valósul meg, hogy az utasok a jegykezelést követően egyetlen pillanatra sem hagyják el a komfortos épületet, a fő terminálépületből mozgólépcsővel és lifttel is felszerelt új összekötő épületen keresztül érik el a tágas, 120 méter hosszú új mólót.

Az új létesítmény egyidejűleg akár 5000 utas számára is kényelmes várakozást biztosít, a tágas váróterekben pedig összesen 2500 ülőhely kapott helyet. Az 1-es mólóban a Budapest Airport 580 USB töltőállomást alakított ki, ahol az utazás előtt az utasoknak lehetőségük van elektronikai eszközeik töltésére. Az utasok a móló minden pontján hozzájuthatnak a szükséges járatinformációhoz, ezt 149 FIDS monitor és a hangosbemondó rendszer 145 hangszórója garantálja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában