Járvány

2020.06.16. 19:23

Varga Judit az EU-nak: a sikeres védekezés nem büntethető források megvonásával (videó)

A magyar kormány olyan igazságos uniós költségvetési keretet szorgalmaz, amely révén az Európai Unió rugalmas intézkedésekkel és eszközökkel tudja segíteni az európai gazdasági helyreállítást – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az Általános Ügyek Tanácsának videokonferenciáját követően.

Az Európai Bizottság következő több éves uniós pénzügyi keretre (MFF) és a Helyreállítási Alapra vonatkozó javaslatáról az igazságügyi miniszter az eseményen elmondta: annak érdekében, hogy az minden tagállam számára elfogadható megoldást kínáljon, a javaslat „senkit sem hagyhat hátra”. Így, annak elsősorban méltányosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie; ehhez jó alapot jelent a V4 kormányfők által június 11-én elfogadott közös nyilatkozata – mutatott rá a politikus.

Varga Judit kiemelte, hogy nem létezik általános, mindenkire alkalmazható válságkezelési megoldás.

„Magyarország jelentős reformokat valósított meg az elmúlt évek során, és a magyar emberek erőfeszítéseinek köszönhetően sikeresen haladt a konvergencia felé”

- közölte.

Éppen ezért a fegyelmezett gazdaságpolitikát folytató tagállamoknak a gyors helyreálláshoz elsősorban további beruházásokra van szükségük, mintsem strukturális reformokra – hangsúlyozta Varga Judit. A tárcavezető hozzátette: a kelet-közép-európai tagállamok helyreállításának egy megerősített kohéziós politikára kell épülnie, „amely már korábban is bizonyított és hozzáadott értéket teremtett Európában és melynek szerződéses céljai ma is ugyanúgy aktuálisak, mint a válságot megelőzően”. Varga Judit egyúttal rögzítette:

a magyar kormány álláspontja továbbra is az, hogy a sikeres védekezés nem büntethető források megvonásával.

Az igazságügyi miniszter azt is megjegyezte, hogy amennyiben ezeket a problémákat sikerül orvosolni és egy méltányos megállapodást elérni, Magyarország támogatni tudja a nagyszabású uniós helyreállítási tervet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában