Járvány

2020.03.26. 13:07

A moratórium kihasználása mellett érvelnek az MNB szakértői

A háztartások és a vállalatok is jelentős könnyítést kaptak azzal, hogy az idei évben nem kell az esedékes törlesztőrészleteket megfizetniük. Összességében közel 3600 milliárd forint hiteltörlesztésre kapnak fizetési haladékot.

Az adósok szemszögéből nézve, fontos megérteni, hogy a pénznek időértéke van, ez tükröződik a kamatban,

azaz a mostani 1 forint többet ér, mint a 10 év múlva ugyanannyi,

hiszen a mostanit be lehet fektetni, kamatoztatni lehet és a kapott kamattal is ugyanez a helyzet. Ezért a jövőbeli törlesztések jelenértékét kell nézni! Szakmai hibát követnek el azok, akik a moratórium és anélküli törlesztések összegét hasonlítják össze időérték nélkül, mert almát hasonlítanak a körtével! Így érvel a törlesztési moratórium lehetőségének kihasználása mellett, a jegybank honlapján megjelent írásában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) három szakértője, Fábián Gergely, Banai Ádám és Vastag László.

A hitelezők és az adósok érdeke közötti egyensúly, hogy a most elmaradt törlesztéseket a veszélyhelyzet elmúltával meg kell fizetniük az adósoknak. Kiemelten fontos ugyanakkor, hogy emiatt az eredetihez képest nem növekszik a törlesztőrészlet.

A szerzők konkrét példán világítják meg, mire gondolnak: egy átlagos 10 millió forint fennálló tőketartozású (10 év hátralévő futamidő, 4,5 százalékos THM-mel) lakáshitel esetén az adósnak az idei évben még közel 1 millió forint törlesztőrészletet kellene fizetnie, amiből 340 ezer forint a kamat, azaz a fizetési haladék miatt ennyi marad a háztartásnál. Moratórium alatt a fennálló tőketartozás kamatozik tovább. Ugyanakkor a kamatot is majd csak a fizetési haladék lejárta után egyenlő részletekben kell megfizetni, vagyis, nem tőkésítik, nem növeli a tőketartozást.

Így a moratórium következtében lényegében a ki nem fizetett kamatok kamatához nem jut hozzá a bank.

Az ügyfél így, a pénz időértékét is figyelembe véve 70 ezer forinttal jobban jár, mintha folytatja a törlesztést.

Ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy a moratórium idejéből következő futamidő hosszabbításon túli néhány hónapos (konkrét példában szereplő lakáshitelnél 5 hónap) további futamidő emelésre is szükség lesz, hogy a törlesztőrészlet emelkedése nélkül lehessen folytatni a hitelvisszafizetést.

Így összességében több mint egy évvel nő az eredetileg 10 éves hátralévő futamidő.

Fontos kiemelni még, hogy a moratóriumba

az év folyamán később is be lehet lépni, így aki most a törlesztést választja, az is kihasználhatja később a moratóriumot. A döntést ezért egyedi helyzetek és preferenciák határozzák meg, de fontos a tisztán látás

- emelik ki a jegybank szakértői.

A cél, hogy a járvány miatti rendkívüli helyzetet átvészeljék a háztartások és vállalkozások, az átmeneti likviditási nehézségek ne okozzanak tartós és elmélyülő gazdasági problémákat. Tulajdonképpen a reálgazdasági szereplők likviditási sokkja a bankrendszerhez kerül, ahol az MNB viszont biztosítja a mindenkori szükséges likviditást. Így végsősoron a jegybank kezeli a gazdaságot érő likviditási nehézségeket – állapítják meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!