telhet fejlesztésre

2020.02.08. 11:50

Jól jött az ágazatnak a sertéspestis

A sertéspestis pusztítása miatt egekbe szöktek a termelői árak, ami forrást biztosít a gazdaságoknak a korábbi veszteségeik csökkentésére, sőt olyan beruházásokra is, amelyeket eddig nem tudtak végrehajtani a sertéstartók.

Forrás: Shutterstock

A Magyar Nemzet cikkében kifejti: itthon

a szigorú járványvédelmi intézkedéseknek köszönhetően sikerült megóvni az állományt a betegségtől, ezzel piaci előnyre tettek szert a magyar gazdálkodók.

Kínában ugyanis a betegség miatt több száz millió sertést kellett levágni, az ott keletkezett hiányt pedig elsősorban uniós húsáruval igyekeznek pótolni. A magyar sertéshús iránti keresletet tovább növeli, hogy a szomszédos Romániában is nagy pusztítást végzett a járvány.

Az NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet piaci árinformációs rendszerének adatai szerint február első napjaiban az élő sertés felvásárlói ára kilónként már elérte 495 forintot.

Menczel Lászlóné, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára szerint

az árak korábban nem látott emelkedése kiváló lehetőségeket rejt magában az ágazat fejlesztésére.

A tapasztalatok azt mutatják – hívta fel a figyelmet a VHT titkára -, hogy a gazdálkodók a többletnyereséget nem az állományaik bővítésére használják fel.

Most van lehetőség arra, hogy olyan fejlettebb technológiát vezessenek be, ami tovább csökkenti az önköltséget, és megfelel a piaci elvárásoknak

- mondta Menczel Lászlóné.

A várakozások szerint a sertéstartók számára kedvező piaci környezet még jó ideig változatlan maradhat.

A cél az, hogy a hazai állományban továbbra se jelenjen meg az afrikai sertéspestis.

A járványvédelemben segítséget jelenthet az állattartó telepek korszerűsítését célzó vidékfejlesztési pályázat újranyitása is. A tervek szerint mintegy egymilliárd forint áll majd a sertéstartók rendelkezésére, hogy olyan beruházásokat hajtsanak végre, amelyek segítenek megelőzni a kór megjelenését a telepeiken.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában