jegybank

2019.10.31. 18:30

Nagy Márton: túl sok bank van ma Magyarországon

Az alelnök magasnak tartja a hitelfelárakat, a hitelnyújtások időtartamát, a devizaátváltás költségét, valamint a bankfiókok számát is.

A tízmilliós lakossághoz képest túl sok, 35 bank működik ma Magyarországon, ezért konszolidációra lenne szükség – mondta Nagy Márton, a jegybank alelnöke az Eurázsia nemzetközi konferencián – írja a Növekedés.

A bankrendszerben jelentős átalakításokat sürgetett. Véleménye szerint Magyarországon csak öt univerzális nagybankra van szükség: az alelnök magasnak tartja a hitelfelárakat, a hitelnyújtások időtartamát, a devizaátváltás költségét, valamint a bankfiókok számát is, miközben alacsonynak tartja a digitalizáció fokát. Veszélyesnek nevezte, hogy a bankrendszer még mindig nem vette fel a versenyt a fintech cégekkel.

A jegybank alelnöke elmondta: nyomás alatt vannak a bankok, a legnagyobb kihívás a fintech vállalatok, az alacsony, több helyen negatív kamatkörnyezet,a kriptovaluták, illetve a társadalmi változások miatt. Utóbbi leginkább a fiatalok megváltozott bankolási szokásait jelenti – tette hozzá Nagy Márton.

Hangsúlyozta: a fizetési megoldások terén óriási a kereslet a fintech megoldások iránt, miközben ezek a vállalatok ma már hatalmas kihívást jelentenek a bankszektor hagymányos szereplői részére.

Nagy Márton kifejtette: az alacsony kamatkörnyezet még sokáig fog tartani, és ez a kamatkörnyezet lenyomja a bankok profitabilitását.

Mint elmondta, a negatív kamatok egyrészt a háztartások megtakarításait büntetik, másrészt azonban olcsóbbá teszik a hitelezést. A rosszabb jövedelmezőség miatt több bank csökkentette az alkalmazottak számát, átalakítják a működést, illetve több országban az alkalmazottak nélküli bankfiókok hódítanak.

A jegybank alelöke a pénzmosás és a szabályozás hiánya miatt nagy kihívásnak nevezte a kriprovalutákat, melyeknek jelenleg még nincs jelentős hatása a pénzügyi rendszerre, mert a globális kereslet a kriptovalutákra szerény, ugyanakkor a kriptovaluták piaca erősen növekedik.

A globális bankpiacot nézve Európában a legalacsonyabb a bankok iránti bizalom, és az európai bankok általában alacsonyabb jövedelmezőséggel működnek a nemzetközi versenytársakhoz képest.

Főként az amerikai és a kínai bankok a hitelkihelyezés gyors növekedése mellett magas profitabilitást mutatnak, ezzel szemben az európai és japán bankok növekedési és profitabilitási növekedése szerény – tette hozzá.

A bankok versenyképességi indexét a jegybank a pénzügyi stabilitási jelentésében közölte, eszerint a skandináv és benelux bankok állnak a legjobban, a magyar bankok a középmezőnyben vannak, míg a Balkán áll a legrosszabbul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában