nagyon sokkal tartoznak

2019.04.17. 14:30

Nyilvánosságra hozta az adózók feketelistáját a NAV

A hatóság 85 adózónál tárt fel jelentős adóhiányt, közülük 52 társaság, 33 pedig magánszemély.

A NAV negyedévente teszi közzé honlapján azoknak a listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg.

  • A listán szereplő legnagyobb adós a budapesti székhelyű Universum Hús Kft. mintegy 2,161 milliárd forint tartozással, amelyből 693 millió forint adóhiány, 1,468 milliárd forint bírság.
  • A második legnagyobb adós címet – szintén a jogkövetkezményeket is beleértve – a budapesti székhelyű „Bittó” Kft. érdemelte ki, amelytől 2,035 milliárd forintot követel az adóhatóság, ebből 695 millió forint adóhiány, 1,340 milliárd forint bírság.
  • A harmadik legnagyobb adós 1,732 milliárd forinttal az ugyancsak budapesti székhelyű Bus Investment Kft., esetében 1,095 milliárd forint adóhiányhoz 637 millió forint jogkövetkezmény társul.
  • Három további adózónak van még egymilliárd forint feletti tartozása, a biatorbágyi Jor-Line Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek (1,133 milliárd forint), a győri Sunnyoil Kereskedelmi Kft.-nek (1,082 milliárd forint) valamint a budapesti Barole-Commerce Ltd Magyarországi Fióktelepének (1,022 milliárd forint).

    A felsoroltakkal együtt 16 adózónak van a jogkövetkezményekkel együtt 500 millió forint feletti tartozása, közülük egy magánszemély, a többi cég.

    A magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós küszöbértékkel számolva mintegy 28,2 milliárd forinttal, a szervezetek pedig a 100 milliós küszöbbel számítva 146,3 milliárd forinttal tartoztak március végén, együttes minimális tartozásuk 174,5 milliárd forintra rúgott. A valóságos tartozás azonban ennél nagyobb, hiszen vannak milliárdos tartozású cégek és olyan magánszemélyek is, akikkel szemben több száz milliós – egyes esetekben milliárdos – követelése van az adóhatóságnak.

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában