Lehetőségek

2019.04.28. 19:10

Autóipari és egyetemi együttműködésről tárgyalt Kínában Palkovics László

Az innovációért és technológiáért felelős miniszter vasárnap részt vett a csungkingi magyar főkonzulátus és a Csungkingi Tudományos és Technológiai Hivatal által szervezett kínai-magyar autóipari innovációs fórumon.

A rendezvényen szakmai előadásokon bemutatták a Magyar-Kínai Technológia Transzfer Központ nyújtotta lehetőségeket. Majd az „okos autóiparról” tartottak előadást magyar egyetemi oktatók, kutatóintézetek, több autóipari vállalat, továbbá helyi vezető szakmai intézetek és vállalatok képviselői.

Palkovics László a közmédiának nyilatkozva kiemelte:

A magyar járműipar kutatás-fejlesztésének nagy része az elektronikusan irányított járműrendszerek fejlesztéséből áll. Azt mondta, Magyarország kifejezetten jól áll ebben.

Példaként említette, hogy a zalaegerszegi járműipari tesztpályához hasonló nincs máshol. Ezen a pályán jól lehet tesztelni az elektromos és az autonóm (önvezető) járműveket, ami a kínai gyártók számára is hasznos lehet – tette hozzá.

A miniszter elmondta, hogy kínai útjára elkísérte Szalay Zsolt, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) gépjármű-technológia tanszékének vezetője is, aki egyebek mellett egyetemi együttműködésről tárgyalt.

Palkovics László részt vett a Magyar-Kínai Egyetemi Együttműködési Kerekasztalon is, ahol 16 egyetem és 11 más, oktatással összefüggő tevékenységet végző szervezet vett részt.

Ezzel kapcsolatban a miniszter emlékeztetett: 2014-ben állapodott meg a kínai elnök és a magyar miniszterelnök arról, hogy Magyarországra hoznak egy kínai egyetemet. Palkovics László kiemelte, ezt az oktatási intézményt a két állam közösen működtetné, ami Európában egyedülálló. Ha kínai oktatók, kutatók jelennének meg Magyarországon, tevékenységük közelebb hozná Kínát és Európát az oktatásban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!