Székhelyszolgáltatás

2019.01.03. 08:20

Látványosan kevesebb fantomcég bukkant fel

A jelenség hátterében a vonatkozó szabályok szigorítása is állhat.

Látványosan megcsappant a székhelyszolgáltatást igénybe vevő cégek száma – számol be róla a Világgazdaság.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóosztálya a lap kérdésére azt közölte: több mint 12 ezer olyan társas vállalkozást tartanak nyilván Magyarországon, amelynek székhelyét székhelyszolgáltatóknál jegyezték be: ez az összes működő társas vállalkozás mintegy 2 százaléka.

Míg 2017-ben 10 430 adózó jelezte az adó­ható­ság­nál, hogy székhelyszolgáltatást vesz igénybe, tavaly csak 2402 cég.

A csökkenés okaira a NAV nem tért ki.

A változáshoz köze lehet annak, hogy a vonatkozó szabályozás 2018 nyarának közepétől hatályos főszabálya szerint adott társaság csak a saját tulajdonú ingatlanát használhatja székhelyszolgáltatásra. Mivel pedig a legtöbb ilyen szolgáltató bérelte az irodáit, a változás miatt többen felszámolhatták tevékenységüket – mutat rá a cikk.

A NAV arról is beszámolt, hogy „a felszámolás, végelszámolás vagy megszűnés alatt álló, százmillió forintnál nagyobb folyószámla-hátralékkal rendelkező adózók 3,2 százalékát” regisztrálták székhelyszolgáltatók címén.

Vagyis a közterheket nagy tételben nem befizető cégek ezres feketelistáján körülbelül harminc cég bújik meg székhelyszolgáltatóknál.

A NAV hangsúlyozta, hogy fokozott figyelmet fordít a székhelyszolgáltatókhoz bejelentkezett adózók vizsgálatára: kockázatelemzései során önmagában kockázati paraméternek minősíti, ha egy vállalkozás székhelyszolgáltatóhoz bejegyzett címen működik.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában