Gazdaságtörténeti vívmány

2018.12.04. 11:56

Sikertörténet a mostani növekedési ciklusunk

Jövőre bevezetik nálunk az azonnali fizetési rendszert, az „instant paymentet”. Ezzel mindenkinek az utalása öt másodpercen belül teljesül, bármikor is utal

A Magyar Bankszövetség elnöke szerint a mostani növekedési ciklus a magyar gazdaságtörténetbe óriási sikertörténetként fog bevonulni, és Magyarország egy következő válságot sokkal kisebb problémákkal fog átvészelni, mint eddig bármikor az elmúlt száz évben.

Patai Mihály a Növekedés.hu-nak adott, kedden megjelent interjújában azt mondta, hogy

„azért különleges ez a mostani helyzet, mert most fordul elő először, hogy van egy tartós növekedési ciklusunk, 7-10 év minimum, és a legfontosabb makro mérlegek rendben vannak”.

Az államháztartást fegyelmezetten menedzselik, a fizetési mérleg és a külkereskedelmi mérleg pozitív – közölte rámutatva arra, hogy „ez a három mérleg soha nem volt így kézben tartva az elmúlt száz évben”.

Szerinte ebből az következik, hogy

a következő leszálló ágba a magyar gazdaság úgy fog belekerülni, hogy nincsenek egyensúlyi problémái. Vagyis „a következő válságot sokkal kisebb problémákkal fogjuk átvészelni, mint eddig bármikor az elmúlt száz évben” – mondta Patai Mihály.

A Bankszövetség elnöke szerint gazdasági visszaesés nélkül tudja Magyarország a következő ciklust végigmanőverezni, egy nagyon alacsony növekedéssel, de visszaesés nélkül.

„Korábban minden válságba úgy mentünk bele, hogy fizetési mérleg és államháztartási deficitproblémákkal küszködött az ország, a külkereskedelmi mérlegünk pedig tradicionálisan deficites volt”

- mutatott rá.

Hangsúlyozta:

„Most teljesen más a helyzet, és ez Trianon óta nem fordult elő. Ennél jobb állapotban még soha nem volt a magyar gazdaság.”

Patai Mihály elmondta azt is, hogy idén 4,5, jövőre 3 százalék feletti növekedést várnak, utána, 2020-ban pedig valamivel 3 százalék alattit.

A lakáshitelek növekedéséről szólva arról beszélt, hogy a Magyar Nemzeti Bank tanulva a devizahitelezésből és a válságból, leszabályozta a folyamatokat és számos esetben „megkötötte” a bankok és az ügyfelek kezét. Emellett igyekszik a fix kamatozás irányába tolni a piacot.

Van még számos olyan szabályozás, amit a közvélemény nem lát, amely az eszköz-forrás gazdálkodást befolyásolja a bankokban. Nagyon körültekintően szabályozott a következő 10-30 évre a lakossági hitelnyújtás – mutatott rá.

Arra a felvetésre, hogy a magyarok egyre több készpénzt tartanak otthon, Patai Mihály aggasztónak nevezte, hogy az állomány az elmúlt öt évben megduplázódott, 2400 milliárd forintról 5000 milliárd forintra emelkedett. Ezt a pénzügyi tranzakciós illetéknek köszönhetjük

- tette hozzá.

Patai Mihály közölte,

jövő júliustól bevezetik az azonnali fizetési rendszert, az „instant paymentet”. Ezzel a világszínvonalú technológiával – Európában csak öt országban van ilyen és ott sem teljeskörűen nyújtják a bankok – mindenkinek az utalása öt másodpercen belül teljesül, bármikor is utal – magyarázta.

Mint hozzátette: ha ez bekövetkezik, akkor a tranzakciós illetéket is újra lehet gondolni, és az viszont az egész készpénzállományra is hatást gyakorol majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában