Minőségi, de drága alapanyag

2018.10.25. 08:40

Nemsokára még többet fizetünk a lisztért

Mivel a következő év béremeléssel és a villamosenergia árának növekedésével indul, a lisztárak várhatóan nem állnak meg a november után kialakult szinten.

Az aratás után végrehajtott, 8-9 százalékos lisztáremelés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így újabb emelésre lesz szükség, hiszen az alapanyag ára továbbra is kiemelkedően magas – írja a Világgazdaság.

Az étkezésibúza-árak 25-30 százalékkal is magasabbak, mint egy évvel korábban,

a jó minőségű malmi búzáért a tonnánkénti 60 ezer forintot is elkérik a termelők

– mondta a lapnak Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. Ez az alapanyagár-növekedés azonban nem tükröződik a liszt árában. Több cég ugyan árat emelt augusztusban, de akkor még abban reménykedtek, hogy a kezdeti hajrá után lecsendesedik a piac, és újra 50 ezer forint alá kerül a búza ára.

Több hónap veszteséges működés után sokan szembesültek azzal, ezt már nem folytathatják tovább, ezért a főtitkár szerint nagy valószínűséggel újabb áremelési hullám indul el. A malomiparban nincsenek tartalékok, a nyereséges gazdálkodás idején is csupán 1-2 százalékos árbevétel-arányos eredménnyel számolhatnak, ezért kénytelenek követni a piaci folyamatokat. Ráadásul a következő év béremeléssel és a villamos energia árának növekedésével indul, így

a lisztárak nem állnak meg a november után kialakult szinten

– tette hozzá.

A Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója, Lakatos Zoltán szerint az aratáskori induló árhoz képest tonnánként átlagosan 15 ezer forinttal emelkedtek a búzaárak. A Duna jelenleg nem hajózható, de amint beindul a vízi szállítás, tovább drágul a liszt alapanyaga. Az áremelkedés hátterében szerinte az áll, hogy hosszú idő óta ebben a szezonban fordul elő először, hogy magasabb lesz a fogyasztás, mint a megtermelt búza.

Átmenő készlet ugyan van a világpiacon, de a terméskiesés nagy volt Európában, elsősorban Németországban, Lengyelországban, Franciaországban és Bulgáriában.

Lakatos Zoltán szerint az augusztusi, átlagosan 8-10 százalékos áremelést sikerült elismertetni az átvevőkkel, de novemberben újabb drágításra lesz szükség, amelynek a mértéke – csak hogy ismét abba a helyzetbe kerüljenek, mint az aratás utáni áremeléskor – 7-8 százalékos lehet. Ennek pedig végig kell mennie a termékpályán, tehát a pékek is áremelésre kényszerülnek majd.

Borítókép: illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában