A mi gépünk

2018.10.18. 18:09

Megindul a termelés a Magnus Aircraft repülőgyárában

Október végén indul a termelés a Magnus Aircraft Zrt. a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában található repülőgépgyárában – közölte a cég vezérigazgatója újságírókkal a beruházás első ütemének hétfői zártkörű átadása kapcsán rendezett csütörtöki sajtónyilvános üzembejáráson.

Boros László mérföldkőnek nevezte a cég pécsi gyártóbázisának kialakítását, amely szavai szerint lehetővé teszi, hogy a világ bármely pontjáról érkező megrendeléseket megfelelő színvonalon, minőségben és határidőre tudják kiszolgálni.

Első ütemben egy 1900 négyzetméteres összeszerelő üzem és 300 négyzetméteres irodahelyiség épült fel mintegy 3 milliárd forintos beruházással – ismertette. A termelés október végén indul, az összeszerelő üzem kapacitása évi száz repülőgép gyártását teszi lehetővé.

Fusion 212 típusú repülőgép áll a gyárépület előtt 2018. október 18-án
Fotó: MTI / Sóki Tamás

Boros László hangsúlyozta, hogy a második ütemben megvalósuló mintegy 5000 négyzetméteres kompozitelem-gyártó üzem elkészültével kapacitásuk évi kétszáz repülő fölé emelkedik. A már jelenleg is épülő üzemrész 2019 tavaszára készül el.

A vezérigazgató közölte: a cég jelenleg mintegy ötven főt alkalmaz, a kompozitüzem elkészültével pedig legkevesebb 115 embernek adnak majd munkát.

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyárának üzemcsarnoka
Fotó: MTI / Sóki Tamás

A cég korábbi ismertetése szerint a Magnus Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas. Emellett kifejlesztett egy olyan gépet, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más repülőknek.

A magyar kormány az 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény kialakításához 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában