Ügyeskedés Romániában

2018.10.13. 08:48

Annyi adót csaltak idén is a tengerparti vendéglátósok, amennyit nem szégyelltek

A tengerparti turisztikai vállalkozások az adócsalás élharcosai, a szálló-, motel- és panziótulajdonosok megrövidítik az államot, a szó szoros értelmében hülyének nézik a hatóságokat.

Az Európai Bizottság becslései szerint az áfa terén Romániában 35 százalékos az adócsalás mértéke, vagyis ebből a forrásból 12 milliárd euró folyik be évente hozzávetőleg az államkasszába, pedig elméletileg a bevétel 18 milliárdnak kellene lennie. A vendéglátóipar és az idegenforgalom az adócsalásnak leginkább kitett gazdasági ágazatok közé tartozik, ezeken belül a valós bevételek eltitkolása inkább jellemző a kisvállalkozásokra, illetve a regáti cégekre – mutat rá a Maszol.ro cikke.

Az írás felidézi: a román Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint, amelyeket az adóhatóság is használ az ügyeskedők felderítésére, az idei szezonban például mindössze 16 ezren nyaraltak két roppant népszerű üdülőhelyen, a bulgár határ közelében fekvő Vama Vechén és Május 2-n.

Ez azt jelenti, hogy naponta csupán 106 személy szállt meg a két településen, aminek a valószínűsége nullához közeli, főleg azért, mert az interneten száznál is több szálláshelyet találni Limanu községben, amelyhez tartoznak.

Mint írják, a valósághoz minden bizonnyal sokkal közelebb állnak a rendőrség becslései, amelyek 20 ezerre teszik azok számát, akik az idénynyitónak számító május 1-i hosszú hétvégén leruccantak Vama Vechére és Május 2-re, ami több, mint a hivatalos kimutatásokban szereplő négyhónapos teljes forgalom, ami után az érintett cégek adózni fognak. A Konstanca megyei rendőrség szerint május elejétől augusztus végéig minden hétvégén 15-20 ezer turista fordult meg a két üdülőhelyen, jelentős hányaduk ott is szállt meg. A teljes szezon alatti látogatók számát a rendőrök 1 millió főre taksálják – hangsúlyozza a cikk.

Ez – teszik hozzá – teljesen egybevág a vendéglátóipari cégek vezetőinek a szavaival, akik kitűnőként értékelik az idei nyári szezont, a szobák 90 százalékot meghaladó kihasználtságáról beszélnek.

Az, hogy a tengerparti szálló-, motel- és panziótulajdonosok megrövidítik az államot, s nem is kevéssel, a tavalyi adatok elemzéséből is kiderül

- folytatódik a cikk.

2017-ben a Konstanca megyei, vendégfogadással foglalkozó cégek teljes árbevétele 574 millió lej volt. A megyében kb. 120 ezer ágy várja a vendégeket, ami azt jelenti, hogy 100 napos nyári szezonnal kalkulálva, egy nap alatt egy ágy után átlagban 48 lej bevételük volt az üzemeltetőknek. Ez kizárt, egyrészt mivel a szezon hosszabb 100 napnál, a 48 lej pedig lényegesen alacsonyabb a valós piaci áraknál. A tengerparti adócsalás elképesztő mértéke jól megmutatkozik, ha a összehasonlítjuk a Vama Vechén és Május 2-n működő szálláshelyek által bejelentett vendégéjszakák számát erdélyi adatokkal. A két tengerparti településen négy hónap alatt állítólag csak 51 600 vendégéjszaka volt, míg például a lényegesen kisebb idegenforgalmi potenciállal és turisztikai infrastruktúrával rendelkező Bálványosfürdőn közel 16 ezer. A tengerpart két legdélebbi üdülőhelyén hivatalosan megszálló 16 ezer fő megegyezik a tusnádfürdői látogatók számával, s fele a Törcsváron, illetve egyharmada a Szovátán nyaralók létszámának. A portál cikke szerint az is bolond, aki ezt elhiszi.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában