Óvatosabb a lakosság

2018.03.23. 16:03

Nem kapósak a jelzálog­hitele­k

Csaknem 58 milliárd forintnyi új, szabad felhasználású jel­záloghitelt kaptak a háztartások tavaly a pénzügyi szolgáltatóktól.

Változatlanul rendkívül visszafogott a lakossági ügyfelek érdeklődése a szabad felhasználású jelzáloghitelek iránt: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint tavaly mindössze 57,9 milliárd forintnyit helyeztek ki a pénzügyi szolgáltatók – forintalapon – ebből a konstrukcióból, csak 5,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

A meglehetősen szerény növekedés nyomán a jelzáloghitelek állománya is folyamatosan csökken a háztartásoknál – olvasható a Világgazdaság írásában.

Az MNB statisztikái szerint január végén már csak 1176,9 milliárd forintot ért el a lakossági és önálló vállalkozói ügyfeleknél lévő mennyiség, az egy évvel korábbihoz képest 16,4 százalékkal esett vissza.

A nagy visszaesésben a törlesztések, valamint a kevés új szerződés mellett szerepet játszhat az is, hogy a bankok igyekeznek megszabadulni a nem teljesítő lakossági portfólió­juktól, amelyből jelentős szeletet hasítanak ki a közvetlenül a 2008-as válság előtt felvett szabad felhasználású jelzáloghitelek.

A lakáshitelek adták az új kihelyezések legnagyobb részét 2017-ben: ezekből összesen 650,2 milliárd forint értékben vettek fel tavaly az ügyfelek, ami 38,8 százalékos emelkedés a 2016-os mennyiséghez viszonyítva.

A fogyasztási hiteleknél már valamivel szerényebb ütemű, éppen 30 százalék feletti növekedést regisztrált az MNB, ez 442,7 milliárd forintnyi új hitelszerződésből adódott. Itt egyértelműen a személyi kölcsönök tekinthetők a nyertesnek, hiszen ezekből az egy évvel korábbinál 46,7 százalékkal többet, bő 306 milliárd forintnyit vettek fel a háztartások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában