Mezőgazdaság

2018.03.08. 19:45

Fazekas Sándor: a földtörvény biztosítja, hogy a föld azé legyen, aki megműveli

A földtörvény mellett a földet művelőket szolgálta az elmúlt években a 200 ezer hektárnyi állami földértékesítés is a földművelésügyi miniszter szerint.

Az elmúlt nyolc évet szerinte az agrárbéke jellemezte, a kormányzat a gazdákkal együtt alakította ki az ágazat új jogi kereteit, Fazekas Sándor erről egy sülysápi gazdafórum előtti sajtótájékoztatón beszélt csütörtökön.

„Célunk a közös agrárpolitikában a magyar gazdák érdekeinek képviselete”

- hangsúlyozta a miniszter, kiemelve, hogy a területalapú támogatás több mint 70 ezer forintra nőtt hektáronként a 2010-es 40 ezer forintról.

Fazekas Sándor példátlannak nevezte azt, ahogyan Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője egy tévéműsorban „nekiment” a gazdatársadalomnak. A jobbikos politikus azt mondta – tette hozzá -, hogy az állami földeket vissza kell szerezni, azokat jogtalanul privatizálták.

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az ország 4 százalékos gazdasági növekedésében a mezőgazdaság volt a húzóágazat. Hozzátette, hogy a napokban jelentek meg a külkereskedelmi adatok, amelyek szerint a magyar agrárkivitel történelmi rekordot, 8,9 milliárd eurót ért el, 2010-hez viszonyítva több, mint 50 százalékkal nőtt.

Az államtitkár kitért arra, hogy az ágazat külkereskedelmi aktívuma 3,2 milliárd eurót ért el, ami a nemzetgazdaság külkereskedelmi aktívumának 40 százaléka.

Hozzátette: mindezt úgy sikerült elérni, hogy az ágazatban 2010-hez képest nőtt a foglalkoztatottság, a mezőgazdaságban közel 50 ezer fővel, ami 27 százalékos emelkedés, az élelmiszeriparban pedig 24 ezer fővel, ami 20 százalékos növekedést jelent. A mezőgazdasági beruházások 2010-hez képest 27 százalékkal emelkedtek – fűzte hozzá Czerván György.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában