Kedvező változások

2018.02.19. 14:23

Könnyebb lesz pályázni elektromos autóra

Kevesebb dokumentumot kellene bemutatni az elektromos autók támogatási kérelménél, és a későbbiekben a támogatást sem a kereskedőknek kellene előre megfizetniük.

Kedvező változásokra számíthatnak azok, akik állami támogatással kívánnak elektromos meghajtású autókat vásárolni. A részben ennek lebonyolításáért is felelős e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ugyanis a pályázati eljárás teljesen elektronikussá tételét, továbbá az elszámolási ügymenetben az előlegfizetés lehetőségének bevezetését tervezi, és minimalizálni kívánja a benyújtandó dokumentumok mennyiségét is – tudta meg a Világgazdaság.

A jelenlegi gyakorlatot legalább két ponton kritizálják a kereskedők: egyrészt hosszadalmas és sok az adminisztráció, de ami még ennél is lényegesebb, hogy a kereskedőknek kell – esetenként akár néhány hónapra – meghitelezniük a legfeljebb másfél milliós támogatást – fogalmazta meg a  lap.

„A gépjármű forgalomba helyezését követően van lehetőség az elszámolás benyújtására és az utalás kezdeményezésére”

– jelezte az e-Mobi. Ezen a gyakorlaton változtatnának úgy, hogy a kereskedőknek ne álljon benne a pénzük.

Annak érdekében, hogy a pályázati eljárás minél gördülékenyebb legyen, az e-Mobi Nonprofit Kft. már most is lehetőséget biztosít a kereskedőknek az elszámolási dokumentációkkal kapcsolatos egyeztetésre.

A pályázati kiírás emellett pontosan tartalmazza a benyújtandó dokumentumok listáját, a kapcsolódó formai és tartalmi követelményeket, illetve a támogatási összeg folyósításának módját. Továbbá a pályázók és a kereskedők rendelkezésére áll egy-egy segédlet is, amely megkönnyíti a támogatás igénylésének folyamatát – emelte ki a társaság.

„Eddig több mint 600 elektromos autó vásárlásához nyújtottak be hozzájárulási kérelmet 2016 szeptembere óta, a pályázati lehetőség iránti érdeklődés továbbra is töretlen”

– tájékoztatott az e-Mobi. Viszont január elejéig csak 260 autóra fizették ki a támogatási összeget – ezt egy év eleji sajtótájékoztatón mondta Ugron Gáspár, az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Több mint háromezer elektromos autó van már regisztrálva Magyarországon, és szakértői becslések szerint év végére a számuk elérheti az ötezret, a következő években pedig átlagosan 65-68 százalékos bővülésre számít a kormányzat

– írja a a lap az Ipsos közleménye alapján.

Főként vállalati flottákba vásárolnak e-autót, a pályázók 60 százaléka gazdasági társaság – közölte a Világgazdasággal az e-Mobi, amely azonban arra számít, hogy a közeljövőben az elektromos autózás már a társadalom sokkal szélesebb köreiben is általános lehet.

Az infrastruktúra

Magyarországon 200 nyilvános elektromos töltőállomást tartanak számon, ami régiós összehasonlításban kedvező, de európai szinten ezzel a mennyiséggel még eléggé hátul áll Magyarország.

Az állam tavaly 300 nyilvános elektromos töltőállomás telepítését kezdte meg, például Budapesten, a megyei jogú városokban, az idegenforgalmi helyeken, egyes autópályák mentén, ezeket a közeljövőben átadják. Az önkormányzatok is kialakítanak 210 töltőállomást. Az a cél, hogy idővel minden 20 kilométeres szakaszon legyen egy ilyen töltőállomás, a várakozások szerint ugyanis 2030-ra a járműparkon belül az elektromos autók aránya meghaladhatja a 10 százalékot. A Magyarországon eddig eladott elektromos meghajtású autók száma csak önmagában tekinthető számottevőnek, a teljes piacon ez még alig látható, hisz az elmúlt évben 116 ezer új személygépkocsit értékesítettek.

vg.hu

Borítókép: Elektromos autó töltő berendezés Budapesten

vg.hu / Laufer László

Ezek is érdekelhetik