Kevesebb felszámolás

2018.02.05. 13:18

Hetedével csökkent a nemfizetési eljárások száma tavaly

Tavaly 9,3 százalékkal csökkent a gazdasági társaságokat érintő megszűnési eljárások száma, így hetedével kevesebb nemfizetési eljárást kezdeményeztek – olvashatói a Bisnode Magyarország Kft. legfrissebben olvasható, a tavalyi évről szóló elemzésében.

Az elemzés szerint a felszámolások mellett a kényszertörlések száma is jelentősen visszaesett: tavaly közel 1100-zal kevesebb felszámolási eljárás és 4100-zal kevesebb kényszertörlés indult, így az előbbiek száma minimálisan haladta csak meg a 6800-at, míg utóbbi megközelítette a 19 ezret.

A felszámolások és kényszertörlések 2014-es tetőzése óta évről évre csökkent ezen két eljárástípus gyakorisága, így számuk 2017 végére összesen 56,9 százalékkal esett vissza.

A csődeljárások száma is további 28 százalékkal csökkent, a 2016-os 50 eljárás helyett mindössze 36 cég kezdeményezett csődeljárást maga ellen. A közel harminc százalékos éves visszaesés 2017 utolsó negyedévének az eredménye, amikor mindössze 4 csődeljárás indult az egy évvel korábban regisztrált 17 helyett.

A végelszámolások száma az utolsó negyedévben 44,9 százalékkal emelkedett 2016 azonos időszakához képest, így éves szinten 17,5 százalékkal több vállalkozás kezdeményezte így a megszűnését. Ezzel a végelszámolás maradt a második legnépszerűbb megszűnési mód évi 10 148 eljárással. Ez az eljárástípus 2015-ben volt a legkevésbé gyakori, majd 2016-ban 9,8 százalékos emelkedést követően 8640-re növekedett – írták.

A tíz legkevésbé kockázatos iparág listáját a Bisnode mutatói alapján a humán egészségügyi, szociális ellátás vezette 2017-ben, második az oktatás, és 3. a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártása. A legkockázatosabb iparág az élelmiszeripar, és a gépjárműipar lettek, a vendéglátóipar tavaly elvesztette vezető helyét, és 3. lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában