Otthonszolgáltatás

2018.01.26. 11:05

Új termékekkel versenyez az ügyfelekért a Nemzeti Közművek

Tavaly lett először csoportszinten is nyereséges az NKM Nemzeti Közművek Zrt., amely teljes körű otthonszolgáltatóvá kíván válni.

B. Horváth Lilla

Kóbor György Fotó: Kallus György

Forrás: Kóbor György

Fotó: Kallus György

Kóbor György, a cég elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjújában arról is beszélt, hogy miképpen viszonyulnak a villanyautózás előretöréséhez. Mint elárulta: véleménye szerint a terület üzletileg még nem igazán bontakozott ki, ezzel együtt tény, hogy az iparág jelentős része már ezzel foglalkozik. Erre ők is reagáltak, fejtette ki a lapnak, beszámolva arról is, hogy így január közepén már fel is avatták az első, saját közforgalmú e-töltőjüket is a Mobiliti márkával.

Mennyit fizetett az NKM Nemzeti Közművek Zrt. az Égáz-Dégáz Földgázszolgáltató Zrt.-ért?

Az ár nem nyilvános, de korrekt megállapodást kötöttünk. A céget előzőleg a Big Four egyike világította át. A vételárban igyekeztünk érvényesíteni a francia eladó kivonulásstratégiai lépéseinek hatását, vagyis hogy az Engie a biztonságos működéshez szükséges karbantartáson, beruházáson felül az utóbbi években visszafogottan költött az Égáz-Dégázra. Korábban viszont igen, így az ország egyik legjobb állapotú gázhálózata lett a miénk. A pótlási igény inkább az eszközökben, technológiákban jelentkezik.

E pótlások mennyibe kerülnek?

Még tart az eszközstratégiai felülvizsgálat, amelyet elvégeztünk a Főgáz és a Démász (mai nevükön NKM Földgázszolgáltató Zrt. és NKM Áramszolgáltató Zrt.) megvásárlásakor is. Felmérjük a műszaki indokok, fogyasztói trendváltozások és az esetleges jogszabályváltozások miatti fejlesztési feladatainkat a következő tizenöt-húsz évre. Az Égáz-Dégáznál eddig évi 4-4,5 milliárd forintot költöttek beruházásra, nekünk ennél a következő egy-két esztendőben évi 1-2 milliárddal többet kell költenünk.

Milyen előnyöket vár az ügylettől?

Vásárlóként előnyösebb helyzetben voltunk, mint bárki más, mert 2015-ben már hozzánk került az GDF Suez egyetemes gázszolgáltatása, így most újra érvényesülhetnek a két korábban azonos tulajdonú érdekeltség közötti szinergiák. Kihasználhatjuk azt is, hogy már van az Égáz-Dégázéval azonos funkciójú cégünk, az NKM Földgázhálózati Kft. (korábban Főgáz Földgázelosztási Kft.) és egy három megyét átfedő áramelosztó cégünk, az NKM Áramhálózati Kft. (korábban Démász Áramhálózati Kft.). Így egységesíthető például a leolvasás, az ügyfélszolgálat, a mérethatékonysági előnyöket is ígérő beszerzés, az üzemeltetés vagy a munkairányítás.

A szinergiák feltárása gyakran elbocsátást is jelent.

Jó szakemberekre van szükségünk, ezért műszaki területen bővíteni szeretnénk az állományt. Ráadásul az eladó megtartotta a magyarországi leányvállalatait kiszolgáló holdingot, amelytől még vettünk is át munkatársakat.

Általában is van munkaerőhiány a csoportban?

Igen, hiszen az iparágunk láthatóan öregszik. A fiatalokat nem vonzza a szakma, ezért együttműködéseket keresünk, illetve indítottunk az ellátási területünkön lévő általános és középiskolákkal, továbbá három egyetemmel. A meglévők mellé az NKM Földgázhálózati Kft. területén tanpályát létesítünk, hogy a szerelőtanulók már az iskola alatt valós körülmények között gyakorolhassák be majdani munkájukat. Szükség lesz egy egységes javadalmazási és juttatási rendszer bevezetésére is, hiszen a villany- és gázvezeték-szerelőket könnyen elcsábítják az ország más részein folyó vagy külföldi beruházások.

Mikorra zárul le az Égáz-Dégáz beolvasztása?

Elosztói engedélyesként a cég önállóan működik tovább. Nincs napirenden a beolvasztás, de a társaság neve néhány hónap múlva NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. lesz.

Nem akadályozza az NKM terjeszkedését, hogy a MET nemrég megvette a Tigázt, az E.ON pedig újra egy cégbe szervezte az egyetemes és a piaci árameladását?

Egyik tranzakció sem érinti sem a terjeszkedési képességeinket, sem a terveinket. A Tigáz egyetemes ügyfelei egyébként is hozzánk kerültek 2016 őszén, az E.ON-nál pedig mindig vannak belső átszervezések. Most éppen koncentrálják a kereskedelmi tevékenységüket.

Ön korábban azt mondta, hogy cége kesztyűt dob a versenytársainak. Eddig mit léptek?

Tavaly, a Démász megvásárlása után országos egyetemes áramszolgáltatói engedélyt szereztünk, ezt követően pedig a miénk lett a Magyar Telekom csaknem 60 ezer árampiaci ügyfele. Csak ez az akvizíció nálunk mintegy 10 százalékos piacbővülést hozott.

Az említett eszköztár része az épületenergetikai szolgáltatás is?

Igen, hagyományos áram- vagy gázszolgáltatóból szélesebb területet lefedő otthonszolgáltatóvá kívánunk válni. Célunk, hogy a vevőinkkel az eddigi vevő-szolgáltató kapcsolat helyett partneri viszonyt alakítsunk ki. Ezt segíti az épületenergetikai szolgáltatásunk is, amelyhez számottevő mérnökkapacitást építettünk ki, és már több mint harminc projektünk volt. Az idén e téren sok új termékkel jelenünk meg, főleg a villamos energia területén. Komplett tervezést és megoldásokat is kínálunk, például hőszivattyús, szolárpaneles és energiatároló rendszereket. Utóbbinak részei lehetnek az elektromos autók is.

A csoport minden tagja nyereséges volt tavaly, idén 600 milliárdos árbevételt vár az NKM
Forrás: vg.hu | Fotós: Kallus György

Mik a tervek a villanyautózásban?

Bár a terület üzletileg még alig bontakozott ki, az iparág jelentős része már ezzel foglalkozik. Január közepén felavattuk az első, saját közforgalmú e-töltőnket is a Mobiliti márkánkkal. A berendezést az NKM Mobilitás Kft. üzemelteti a már jól kiépült, sűrítettföldgáz- (CNG) infrastruktúránkkal együtt. Ez a két világ sok más helyen is egymás mellett él. Tavaly mintegy száz e-töltő telepítését céloztuk meg, ennek egy részét az állami E-Mobi Kft.-vel közösen létesítjük. Az e-töltésben megjelennénk szolgáltatóként is. Az igazi verseny az otthoni töltés piacán ígérkezik, amelynek aránya a nyugat-európai tapasztalatok szerint bő 70 százalék, miközben nyilvános helyeken használható villámtöltőkből még kevés van. Így a majdani elszámoló rendszernek is célszerű lesz az otthoni töltésre koncentrálnia. Ma körülbelül ötezer elektromos autó van Magyarországon. Más országokban az állam nagymértékben segíti a keresleti oldalt, Magyarországon is elindult az autónként másfél millió forintos támogatási program.

Indítana az NKM autómegosztó szolgáltatást is?

Mi más irányba indultunk el, rövid távú finanszírozást igénylő termékekkel. A lehetőséget persze vizsgáljuk, de inkább stratégiai partnereket keresünk.

Hol tartanak a CNG értékesítésével?

A hazai piac nem túl nagy, ám ezen belül jelentős a szerepünk. A többek közt a BKV-t és az FKF-et kiszolgáló üzemi kútjaink mellett két közcélú kutunk van, és hamarosan három újat nyitunk, az egyiket Vecsésen, a ferihegyi repülőtér közelében. A CNG-t különösen a taxisok kedvelik, vállalják az

autójuk ilyen célú átalakítását is. Mi látjuk el CNG-vel a kaposvári tömegközlekedés buszait, és újabb hasonló együttműködésekről egyeztetünk.

Mikor jelenik meg a társaság a távhőpiacon?

Ott képzelhető el foltszerű tranzakció, ahol a meglévő infrastruktúrához illeszkedik valamely távhőszolgáltató tevékenysége. Erről egyeztetünk, voltak átvilágítások is, de konkrét akvizícióra még nem került sor.

Hogyan zárta 2017-et a társaság?

Ez az első olyan esztendő, amikor az egész csoport nyereséges volt, ám az összehasonlítás nehéz. Az NKM Áramszolgáltató tizenegy hónapig volt a csoport része, az NKM Földgázszolgáltató hathavi eredménye került be a konszolidációba, az Égáz-Dégáz pedig ez év elejétől tartozik a csoporthoz. Így 2018 lesz az első, teljes évünk, amikor az egész vertikum csaknem 600 milliárd forint árbevételt érhet el. Az elmúlt év az építkezésről szólt. Az új menedzsment belépése után a cég a már említett lépéseken túl új stratégiát fogadott el, új arculattal, névvel és logóval jelent meg, jól haladt a belső szabványosítással, és egységesített sok, csoporton belüli folyamatot. „Összeraktuk a kockákat”, amelyeket ebben az évben fogunk kiszínezni. Idei teendő például a tevékenységünk további digitalizálása, amire a partnereink oldaláról is erős az idény, vagy az országos ügyfélszolgálatunk egységesítése.

A beszerzési árak alapján csökkenthetők-e a lakossági tarifák, amelyeknek a hatóság csak felső határt szab?

Igazodunk a szabályozáshoz. A fókuszunk azon az árrésen van, amelyre a költségeink felett van szükségünk. Az elsődleges a kiszámíthatóság, ez befolyásolhatja a hatóság döntését is.

Milyen szabályozási változásokhoz kell a társaságnak az idén igazodnia?

Az uniós téli energiacsomagnak lesznek hazai áram- és kisebb részben gázpiaci szabályozási következményei. Várhatók rendelkezések és változások a digitalizáció terén is, például az e-ügyintézésben. A másik fontos jogszabályi változás az adatkezelésről, adatvédelemről szóló törvény. Tavaly a versenyképesség növelését célzó csomag már sok bürokratikus lépést kiküszöbölt az elosztócégek tevékenységében, és megfelelünk majd a további elvárásoknak is. Így például szeretnénk javaslatot tenni a döntéshozóknak, hogy a számlakép jobban igazodjon az ügyfelek elvárásaihoz.

Borítókép: Kóbor György

vg.hu / Kallus György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában