tradíció és fejlődés

2018.01.20. 18:11

Fazekas: hagyományos élelmiszereket kell termelni a legmodernebb technológiával

A miniszter szerint így gazdaságosabban és versenyképesebben lehet termelni.

Fazekas Sándor a tanácskozás szünetében a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett fórumon leszögezte: Magyarország arra törekszik, hogy az agrárdigitalizáció minél nagyobb teret hódítson, mert így gazdaságosan és versenyképesen lehet termelni.

Ugyanakkor Magyarország továbbra is kiáll az egészséges, természetes, jó minőségű és mindenekelőtt géntechnológiai módosításoktól (GMO) mentes élelmiszereket termelő mezőgazdaság mellett, és elutasítja azokat a megoldásokat, amelyeket „sokan szépen, csöndben próbálnak elterjeszteni”, köztük a mesterséges húselőállítást vagy a rovarfehérje emberi célú felhasználását – mondta a miniszter.

A magyar agrárdiplomáciának a következő években is azt az alapelvet kell követnie, hogy „mi, magyarok, nem kérünk ezekből a módszerekből” – hangsúlyozta a miniszter.

A csaknem 100 ország agrárminiszterének részvételével tartott fórumot a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására, a berlini Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche – IGW) alkalmából rendezték meg, az idén 10. alkalommal. A pénteken kezdődött vásáron Magyarország ismét nemzeti standdal jelenik meg, amelyen már az első napon is teltház volt – mondta Fazekas Sándor.

Kiemelte, hogy az IGW az agrárdiplomáciában is nagyüzemet jelent, a magyar küldöttség így alig egy nap alatt 16 miniszteri szintű, kétoldalú megbeszélést folytatott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!