Bulvár-celeb

2021.05.14. 16:31

Drogkereskedelem miatt landolt Árpa Attila aktája az ügyészségen

Két évvel a razzia után a rendőrség lezárta a nyomozást, majd vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek Árpa Attila drogügyét.

Forrás: TV2

A police.hu péntek reggeli közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya öt férfit gyanúsít kábítószer-kereskedelemmel. A nyomozást most fejezték be, az iratokat az ügyészségre küldték meg. A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik gyanúsított több forrásból rendszeresen szerzett be kokaint saját és ismerősei részére. XII. kerületi lakásában is tartott olyan bulikat, ahol a vendégek is kaphattak kábítószert – alkalmanként úgy, hogy fizettek érte. A fővárosi rendőrök 2019. március 22-én az egyik ilyen buli előtt az utcán fogták el azt a két férfit, akik a házigazda megbízásából a kokaint megvásárolták. Ugyanezen a napon elfogták és őrizetbe vették a dílert is, aki a drogot grammonként 20.000 forintért árulta újbudai lakásán.

A rendőrségi közlemény kitér arra is, hogy az eljárás során öt férfit gyanúsítottak meg kábítószer-kereskedelemmel. Közülük egy magyar állampolgár jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, a többiek szabadlábon védekeznek.

Bár a közlemény nem nevezi meg a gyanúsítottakat, a 2019. márciusi időpontból azonnal kiderül, hogy ez a történet ugyanaz, amelyről akkor szinte az összes hazai sajtóorgánum beszámolt: drograzziát tartottak Árpa Attila lakásában. A színésznél aznap házibuli volt, ekkor törtek a társaságra a zsaruk, akik hosszú órákig tartó házkutatás követően kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg a színészt és több társát. Ezzel egy időben, az üggyel összefüggésben más helyszíneken is házkutatás folyt, a Felderítő Főosztály nyomozói nettó össztömegben 128 gramm kokaint, 18 gramm amfetamint, 9 gramm marihuánát és 63 tabletta extasy-t foglaltak le.

A Bors megkereste az ügyben Árpa Attilát, akit nem lepett meg a tény, hogy súlyos bűncselekménnyel vádolták meg.

– Értetlenül állok az ügy előtt. Nincs ellenem semmiféle tárgyi bizonyíték, életemben nem kereskedtem kábítószerrel, azt pedig, hogy fogyasztottam, sosem tagadtam. Az ártatlanságom a bíróságon be is fogjuk bizonyítani. Nem én vagyok a magyar Pablo Escobar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában