2024.09.23. 04:50
Itt van hét rossz szokás, amitől nagyobb eséllyel alakul ki a rák
Nézd végig, mi az amin érdemes lenne változtatnod annak érdekében, hogy ne kelljen félned a daganatos betegségtől.
Egyre többet tudunk a rák kialakulásáról és a gyógyításáról is
Forrás: Shutterstock
Fotó: Gorodenkoff
Már csak azért is érdemes tisztában lenni azzal, mitől nő a rák kockázata, mert a statisztikák szerint egyre több fiatal lesz rákbeteg. A rákos megbetegedésekre vonatkozó globális adatok szerint 2000 és 2012 között az 50 év alatti felnőttek körében több rákfajta - elsősorban a hasnyálmirigy-, a vastagbél- és az emlőrák – száma drasztikusan emelkedett. Bár a pontos okokkal kapcsolatban csak tapogatóznak a szakemberek, vannak olyan tényezők, amelyek kiiktatásával megelőzhetők bizonyos daganatok - írja az Origo.
A forró tea és a rák kockázata
A teázás stresszoldó hatású, ezért első látásra egészségesnek tűnik, sőt, több kutatás szerint a zöld tea fogyasztásával még a rák kockázata is csökkenthető. Ha azonban túl forrón isszuk a teát, emelkedhet a nyelőcsőrák kialakulásának esélye. Egy 2018-as kínai tanulmány 450 000 embert vizsgált, és megállapította, hogy a forró tea fogyasztása ötszörösére növelte a nyelőcsőrák előfordulását azoknál, akik rendszeresen dohányoztak és alkoholt fogyasztottak.
A kutatók szerint a tea extrém forrósága károsíthatja a nyelőcső nyálkahártyáját, ami fokozza a füst és az alkohol által okozott károkat.
Az ülő életmód is rákot okozhat
A rák kockázatának csökkentése legegyszerűbben mozgással lehetséges. Egy tanulmány szerint a testmozgás 7 százalékkal csökkenti bármelyik ráktípus kialakulásának esélyét. Ennek pontos mechanizmusa még nem tisztázott, ugyanakkor a statisztikák szerint sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a mozgásszegény életmód mennyire romboló tud lenni; egy amerikai felmérés szerint a megkérdezett felnőtteknek mindössze 3 százaléka volt tisztában azzal, hogy mozgással csökkenthető a rák kockázata. Ezért a szakemberek szerint elsődleges fontosságú lenne annak propagálása, hogy a rák megelőzése elérhető testmozgással.
Magas emberek rákkockázata
A Rákkutatási Világalap friss jelentése szerint a magas embereknél nagyobb az esélye bizonyos daganatos megbetegedések kialakulásának. A magasság és rák közötti összefüggést kimutatták a hasnyálmirigy, a vastagbél, a méh (endometrium), a petefészek, a prosztata, a vese, a bőr (melanoma) és az emlő (menopauza előtt és után) daganatos megbetegedéseinél. Az Egyesült Királyságban végzett Million Women Study megállapította, hogy az általuk vizsgált 17 rákos megbetegedés közül 15 esetében minél magasabb valaki, annál valószínűbb, hogy megbetegszik.
Az eredmények szerint minden tíz centiméteres magasságnövekedés körülbelül 16 százalékkal növelte a rákos megbetegedés kockázatát.
Hasonló megállapításra jutottak férfiak esetében is.
A grillezés és a füst veszélye
Egy tanulmány szerint azok az emberek, akik a hús sütésekor a grillsütő közelében ülnek, nagyobb mennyiségű policiklikus aromás szénhidrogénnek (PAH) teszik ki magukat. Ezek a vegyi anyagok a fa vagy a faszén elégetésekor szabadulnak fel, a bőrre kerülve könnyen felszívódnak, és igazoltan rákkeltőek. Bár levegőszennyezéssel is sok PAH-részecske kerül a környezetbe, grillezéskor elsősorban bőrön keresztül felszívódva rombol. Sokat segíthet tehát, ha kerti sütögetés során olyan ruhát viselünk, amely kevesebb bőrfelületet hagy szabadon.
A mellimplantátum is kockázatos lehet
Egy korábbi kutatás megállapította, hogy bizonyos mellimplantátumoktól emelkedhet az anaplasztikus nagysejtes limfóma (ALCL) néven ismert rákfajta kialakulásának esélye. Az ALCL nem mellrák, hanem az immunrendszer működésében kulcsszerepet betöltő nyirokrendszer sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedés.
A veszély nem minden mellimplantátum-típus esetében volt azonos, a sima felületűek például nem növelték annyira a rákkockázatot, mint a texturált felszínűek.
Szerencsére ennek a ráknak az általános kockázata még az implantátummal rendelkező nők körében is nagyon alacsony; minden 7000 mellimplantátumot beültető nőből mindössze 1-nél alakul ki ALCL még a 75 éves kor előtt. Az összefüggés oka nem teljesen világos, lehetséges, hogy a mellimplantátumok fokozott gyulladást váltanak ki a mellszövetben, ami idővel rákhoz vezethet.
Az alkohol az őssejtek károsításával okoz rákot
Az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság becslése szerint az éves rákos megbetegedések 5 százaléka és a rákkal összefüggésbe hozható halálesetek 6 százaléka közvetlenül az alkoholfogyasztással van kapcsolatban. Az alkohol elsősorban az emlő-, a vastagbél-, a nyelőcső- és a májrák, valamint a száj-
és torokrák kialakulásának esélyét növeli.
Bár a nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás általában magasabb rákkockázattal jár, a kutatások azt mutatják, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás is szignifikánsan növelheti a daganatos megbetegedések előfordulását. Laboratóriumi egérkísérletek azt is bizonyították, hogy az alkoholfogyasztás és rák közötti kapcsolat a szeszes italok őssejtkárosító hatásával magyarázható.
Elhízás és a rákkockázat
Egy 2017-es tanulmány szerint a magasabb testsúly növelheti több mint egy tucat rákfajta megjelenésének veszélyét. A vizsgálatban részt vevő túlsúlyos vagy kórosan elhízott embereknek a nyelőcső-, gyomor-, máj- és veserák közel kétszeres kockázatával kellett szembenézniük a normál testsúlyúakhoz képest.
Ennek oka, hogy a túl sok plusz kilóval küzdő embereknél magasabb lehet a szervezetben a gyulladás szintje, ami köztudottan növeli a rák megjelenésének esélyét.
Ezenkívül esetükben a sejtnövekedéssel összefüggő hormonok magasabb szintje is növelheti a rákkockázatot.
A mobiltelefon nem okoz agydaganatot
Egy új, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által támogatott vizsgálat nem talált összefüggést a rendszeres mobiltelefon-használat és az agydaganat között. Eredetileg még 2011-ben nyilvánították potenciálisan rákkeltőnek a mobiltelefonokat, de azóta több vizsgálat is folyt a témában, amelyek cáfolták a korábbi elméletet. A legutóbbi felülvizsgálat szerint a vezeték nélküli technológia használatának óriási növekedése ellenére a rákos megbetegedések előfordulása nem emelkedett hasonló mértékben. Ez a megállapítás még azok esetében is igaz volt, akik hosszú ideig használják a mobiljukat, vagy több mint tíz éve van ilyen telefonjuk. Az utóbbi pár évben már maga a WHO is azon az állásponton volt, hogy valószínűtlen a mobiltelefon rákkeltő hatásáról szóló teória.
Bulvár-celeb
- Egekben a cukiságmérő: Puskás-Dallosék Ábelje ilyen tündéri nagyfiú lett
- Még mindig nem vitték el a főnyereményt! Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait
- Álomesküvő! Férjhez ment Magyarország legszebb lánya
- Hűha! Így készül a szombat estére Tóth Gabi
- Úgy tudta, hogy riói Jézus-szobor a legnagyobb a világon? Mutatunk egy még nagyobbat