2024.09.23. 11:17
Erdei csótány a kertben? Nem kell megijedni
A kertekben megjelent erdei csótányok nem veszélyesek.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Stefan Rotter
Veszélytelenek, betegséget nem terjesztenek a nagyvárosok kertjeiben is megjelent erdei csótányok - közölte a HUN-REN Központ hétfőn az MTI-vel.
Az elmúlt hetekben a hazai nagyvárosokban, de főleg a fővárosban jelezték a kertes házakban élők több fórumon is, hogy egyre több csótánnyal lehet találkozni a lakásokban. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont szakembere szerint azonban nincs szükség ellenük olyan fellépésre, mint a szúnyogoknál, hiszen amellett, hogy ártalmatlanok, a lakásban pár nap alatt elpusztulnak.
Az erdei csótányok nem azonosak a betegségek terjesztésére is képes német csótányokkal, bár egyes erdei csótányfajok elsőre könnyen összetéveszthetők a német csótánnyal.
A betegségek terjesztésére is képes, konyhai maradékokon vígan elélő német csótány torán két pici párhuzamos sáv található, az erdei csótányoknál ezek hiányoznak. Az erdei változat jól tud és szeret is repülni, míg a német és az amerikai csótányok főleg csak másznak, legfeljebb piciket repülnek, de inkább pottyannak. Az erdei csótányok a természetesebb élőhelyeket jobban kedvelik, mint a nagyvárosi társaik.
"Az egyik leggyakoribb, idegenhonos faj, a kertvárosi erdeicsótány (Ectobius vittiventris) Olaszországtól a Balkánig, Törökországon keresztül a Kaukázusig előfordul, hazánkban először 2005-ben észlelték, főleg a fővárosban és környékén a kertes, parkos élőhelyeken" - idézi a közlemény Korányi Dávid, a HUN-REN Ökológiai Központ kutatója szavait.
Mivel ez egy mediterrán eredetű faj, a melegedő mikroklíma miatt a populációik könnyebben maradhatnak fenn és telelhetnek át. Emellett az áruszállítás ugyanúgy kulcsszerepet játszhat a faj terjedésében is, hiszen sok idegenhonos ízeltlábút észleltek már kertészetekben és különböző szállítmányokban.
Az erdei csótányok főleg az avarrétegbe szeretik rakni tojáscsomóikat, ahol 2 év alatt érik el a kifejlett imágó állapotot, amivel júniustól egészen a nyár végéig találkozhatunk. Rajzásuk augusztus végére, szeptemberre esik, utána rohamosan csökken a számuk. Előnyben részesíthetik a hűvösebb, párásabb helyeket, részben ez is lehet az oka, hogy a melegebb és szárazabb időszakokban a nagyobb városok hűsebb, kertes lakóövezetében keresnek menedéket.
Az erdei csótány amellett, hogy számunkra ártalmatlan, azaz nem terjeszt betegséget, nem eszik konyhai maradékot, sőt, a lakásban is elpusztul 1-2 nap alatt, rengeteg természetes ellensége van.
Vele táplálkoznak a rágcsálók, a ragadozó ízeltlábúak is, de még a gyíkok és békák is. A kémiai irtószerek használata szúnyogok esetén sem javalt, hiszen sok más rovar is a szer áldozatául esik, így az erdei csótány ellen is bőven elég, ha rovarhálót használunk, és esténként nem lámpafénynél szellőztetünk, mert az vonzza őket.
A melegedő klíma, az intenzívebb áruszállítás és a városok hősziget hatása fontos szerepet játszhat az erdei csótányok terjedésében, de még így sem kell úgy védekeznünk ellenük, mint a szúnyogok ellen.
"Ezek az állatok nem élősködők, nem csípnek, nem terjesztenek betegségeket, allergiás reakciókat sem váltanak ki, így nem szükséges bármilyen irtószeres védekezés" - hangsúlyozta Korányi Dávid.
Borítókép: illusztráció
Bulvár-celeb
- Így mentheti meg három ember életét – minden, amit a véradásról tudni érdemes
- Egekben a cukiságmérő: Puskás-Dallosék Ábelje ilyen tündéri nagyfiú lett
- Még mindig nem vitték el a főnyereményt! Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait
- Álomesküvő! Férjhez ment Magyarország legszebb lánya
- Hűha! Így készül a szombat estére Tóth Gabi