Bulvár-celeb

2023.05.12. 11:00

Kucsera Gábor megszólalt a válásáról, óriási változás történt az életében

Azt is elmondta, milyen viszonyban van most Tápai Szabinával.

MW

Fotó: TV2

Az utóbbi időben Kucsera Gábor és Tápai Szabina válásától volt híres a sajtó. 

A sztárpár tíz évig élt házasságban, három gyermekük született, végül februárban jelentették be, hogy elválnak, akkor már nyolc hónapja külön is éltek. 

Később újabb részletek derültek ki, nem titkolták, hogy a hűtlenség is közrejátszott a döntésükben.

Tápai Szabina azóta már talpra állt, a háromgyerekes anyuka életében újra felbukkant a szerelem. Kucsera Gábor magánéletéről ugyan nem tudni, de az biztos, hogy új vállalkozásba vágott bele, nyitott ugyanis egy kalandparkot.

Az egykori világbajnok kajakos a Tényeknek azt mondta, imádja a kihívásokat, és sokszor vágott már bele olyan dologba, amelyben korábban soha nem volt tapasztalata.

A kalandpark is ilyen. Gábor ugyanakkor lelkesen igyekszik mindenből kivenni a részét, ha kell, pénztárosnak áll, ha kell, oktatást tart.

A Tényeknek kifejtette, mindig is benne volt, hogy valami önzetlen dolgot csináljon, segítsen az embereknek, ráadásul a kalandparkban a gyerekeivel is tölthet időt munka közben.

Az egykori sportoló nemrég tért haza az Ázsia Expressz forgatásáról. 

Óriási kalandnak élte meg a forgatást, ráadásul a külföldön töltött idő abban is segített, hogy feltöltődjön és maga mögött hagyja a múltat. Kucsera Gábor most jól van, tele van ötletekkel és tervekkel. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában