Bulvár-celeb

2022.11.02. 05:14

Szívszorító: üzent szakítása után Demcsák Zsuzsa

A műsorvezetőnőt nyilvánvalóan megviselte, hogy két év házasság után elváltak indiai származású férjével. Erről árulkodik legfrissebb Instagram-posztja is.

Fotó: Bors

Demcsák Zsuzsa és Krishan 2019-ben ismerkedtek meg egymással az Ázsia Expressz első évadának forgatása alatt. A páros egyik pillanatról a másikra szeretett egymásba, a mindent elsöprő érzelmek pedig olyan döntések sorozatát eredményezték, melyek már jó előre jelezték, hogy nagyon nehéz dolguk lesz. Bár a szívük összefonódott, elválasztotta őket egymástól egy kontinens és a kulturális, illetve gazdasági különbségek is. Mindketten mást akartak az élettől, mások voltak a terveik, az élettempójuk, az ízlésük... 

Tulajdonképpen kevesebb hasonlóság volt bennük, mint különbség, ennek ellenére is kifejezetten boldog házasságban éltek abban a két évben, amelyet a sors kijelölt számukra – írja a Bors.

Az útjuk azonban most elvált. Hogy nincs minden rendben, azt egy ideje már érezni lehetett. Míg Zsuzsa hetek óta a Karib-térségben forgatja a Money or Love című TV2-es reality műsort, addig Krishan hazautazott Indiába.

Nem először vannak ilyen távol egymástól, egy évvel ezelőtt Krishannak hivatalos ügyeket kellett elintéznie a szülőhazájában, de hiába voltak külön, akkor Zsuzsa kezén végig ott csillogott a közös gyűrűjük... Nem úgy, mint most: az ékszer már régen nincs a műsorvezető kezén.

De nem csak ez volt az egyetlen intő jel: Zsuzsa egyre gyakrabban posztol a paradicsomi környezetből is szomorkás üzeneteket.

A válás ténye a múlt héten derült ki, azt maga Zsuzsa osztotta meg a nagyvilággal.

A hír óta Demcsák Zsuzsa nem ad interjút, nem válaszol még arra a kérdésre sem, hogy hogy van a lelke. A műsorvezető hétfőn mégis megtörte a csendet. Azt írta:

„Még ezen a csodálatos szigeten sem teljes a boldogság, hiszen annyira hiányzik mindenem, ami az otthont jelenti.”

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában