Bulvár-celeb

2022.11.08. 11:25

Megszólalt Tóth Andi, szívszorító vallomást tett

Azzal vádolták meg az énekesnőt, hogy ő volt az, akit rendőri kísérettel vittek a mentők kórházba bérelt lakásából, mert rosszul lett a vérében talált kokaintól, és magában is kárt akart tenni. Azóta elutasította a sajtó megkeresését, de most kivételt tett.

Forrás: Instagram

Megtörte a csendet Tóth Andi. A Borsnak nyilatkozott arról, milyen megpróbáltatásokkal kellett megküzdenie az elmúlt időszakban, amióta drogbotrányba keverték.

Tóth Andi, úgy tűnik, semmit nem tud jól csinálni. Bejelentették a TV2-nél, hogy a következő adásban a Dancing with the Stars színpadára visszatérnek a korábbi dobogósok, de az ő neve nem volt a felsoroltak között.

Több sem kellett, a követők egyből kitalálták, hogy biztos ismét valami botrány öleli körül az énekesnőt, de Andi megtörte a csendet, és a Borsnak exkluzív interjút adott. Elmondta; nincs miért aggódni.

„Magam miatt megyek vissza”

„Nyilvánvaló, hogy ha nem tudok elmenni, akkor egyből mindenki arra gondol, hogy »már megint mit csinált Tóth Andi«. Hát elmondom. Forgatok. Reggel 5-től estig bent vagyok a stúdióban és dolgozom” – kezdte a Borsnak az énekesnő, aki elmondta, nem kell aggódni, látják majd még táncolni.

„Nagyon dühös voltam, amikor kiderült, hogy nem tudok menni ezen a hétvégén, de a döntőben, esküszöm, olyat fogok táncolni Andrei-jel, hogy mindenkinek keresztbe áll tőle a szeme. De félreértés ne essék. Nem azért megyek vissza, hogy másoknak megmutassam, mi van velem. Csakis magam miatt. Imádom ezt a műsort, a zenét, a táncot. Egyedül ezek motiválnak, a gyűlölködés nem, azt úgyis kapom, bármit is csináljak” 

– nyilatkozta higgadtan Tóth Andi,  aki úgy érzi, mindig lesz egy réteg, akinek nem tetszik a munkássága vagy a viselkedése.

„Nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki”

„Bármit csinálok, az nem jó. De kérdem én… miért követnek ennyien és miért érdeklek ennyi embert, ha utálnak? Kicsit visszás, nem? 

Úgy gondolom, hogy jelenleg én vagyok a legmegosztóbb ebben az országban, pedig nem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Élem az életemet. Kiderült, hogy nem megyek ezen a hétvégén a Dancingre, és egyből már arra gondoltak, hogy biztosan a rendőrségen ülök. Nonszensz. Azzal indokolják, hogy nem posztolok semmit az Instára. Hát dolgozom… Mit várnak még tőlem? 

Legközelebb tegyem ki a munkabeosztásomat is? Nevetségesnek tartom ezt a hozzáállást” – nevetett Andi, aki mindenesetre elárulta, hogy vannak pillanatok, amikor őt is rossz időpontban tudják elkapni a negatív vélemények.

„Borzasztó időszak ez nekem”

„Nem szokott foglalkoztatni, ki mit gondol, ír, mond rólam, de nyilván vannak pillanatok, amikor mégis szíven tudja ütni az embert egy-két vélemény. Senki sem örül annak, ha rosszat mondanak róla, de úgy érzem, hogy ez most nekem egy pláne borzasztó időszak ebből a szempontból. 

Mióta összehoztak ezzel a botránnyal, én vagyok a közellenség. 

Ha elmegyek énekelni, azért, ha táncolni, azért, ha nem teszem ezeket, akkor meg azért” – tette hozzá.

Anditól természetesen megkérdeztük azt is, hogy mint pályatárs is, számíthat-e kedvese, Marics Peti segítségére, de nevetve mondta, hogy ő is nyilván kap negatív kommentet, de azt a gyűlöletcunamit, ami az ő levelesládájában leledzik, azt elképzelni sem lehet. Mindenesetre az már biztos, hogy nem marad el a várva várt visszatérés, Tóth Andi szétszedi majd a színpadot a Dancing with the Stars utolsó élő adásában.

Forrás: TV2

„Az a baj, hogy teljesen mindegy, hogy milyen táncot lejtek majd. Úgyis találnak majd az emberek okot arra, hogy szétszedjenek. Ilyen ez a szakma meg ez az ország. A magyar embernek egyedül a botrány kell” – zárta mondandóját a fiatal énekesnő. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában