Családi dráma

2022.08.17. 01:00

Mi okozta Flipper Öcsi tragédiáját? Súlyos titkokat árult el a testvére

„Én az utolsó pillanatig azt reméltem, hogy akar élni” – mondta Flipper Öcsiről a féltestvére, Marót Viki.

Már nagy volt a baj, amikor utoljára színpadra lépett a Művészetek Palotájában Flipper Öcsi, legalábbis ezt érezte a féltestvére. Mint ismert, az énekest 2008 októberében alkoholizmusa miatt kialakult súlyos szervi problémái miatt a székesfehérvári kórházba vitték, ahol november 25-én éjjel elhunyt. Marót Viki a Felfelé zuhanás című műsor vendége volt, ahol elmesélte, mennyire izgult azon az utolsó koncerten – írja a Bors.

Nem azért, hogy meg tudja-e csinálni, mert tudtam, hogy az olyan adrenalin, hogy meg fogja tudni csinálni. Csak mégis annyira gyengének láttam, bizonytalannak a járását, és ugrásra készen álltam, hogy senki ne vegyen észre semmit, ha megbotlik vagy bármi

– emlékezett vissza Marót Viki.

Az énekesnő úgy érezte, fizikailag már nagy volt a baj Flipper Öcsinél. Bevallotta, már teljesen kiszolgáltatott volt a szenvedélybetegségének.

Haragudtam is rá, mert a liftben együtt mentünk és éreztem. Amikor már az embernek a sejtjeiből lehet érezni, az illatokból. Az egy nagyon furcsa szembesülés volt, de én akkor sem akartam belátni, hogy ez milyen veszélyes helyzet. Tudtam, hogy veszélyes, de hogy ilyen gyorsan eljön a pillanat, arra nem számítottam

– mesélte.

Marót Viki szerint Filpper Öcsi is tudta, hogy nagy a baj, de minden lehetséges ponton igyekezett eltitkolni azt a családja előtt, és mosollyal, poénnal eltakarni a problémát. Arra a kérdésre, hogy szerinte féltestvére akart-e élni, úgy válaszolt:

„Én azt gondolom, hogy már nem! Szerintem ezt ő föladta. Úgy gondolom, hogyha egy hónapig volt intenzív osztályon, akkor valamilyen szinten ez mégiscsak az ő döntése kellett, hogy legyen.” 

Én az utolsó pillanatig azt reméltem, hogy akar élni. Az anyukámmal mindennap bementünk meglátogatni őt, volt egy olyan pillanat, amikor odafordultam hozzá, és mondtam neki, hogy »Veled kerek a világ, ki kell innen jönnöd!«, és bólogatott, hogy nem…

Bár az orvosok próbálták felkészíteni a családot, őket mégis derült égből villámcsapásként érte a tragédia.

Bent voltam az utolsó napon a kórházban. Mondta az orvos, hogy maradjak itt bármeddig, ameddig szeretnék, mert lassul a szívverés és reggel óta látszik, hogy dobol valamilyen ritmust az ágy szélén és nincs jelen. Én meg nem is tudom, mire gondoltam, teljesen abban voltam, hogy ez azt jelenti, hogy meg fog gyógyulni. Ha lassul a szívverés, az azt jelenti, hogy már nyugodtak lehetünk. Nem tudom, hogy fordítottam magamban, de teljesen kizártam azt a lehetőséget, hogy ő elmegy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában