Fájdalom

2022.01.26. 10:07

Sokkolta családját Csollány Szilveszter halála

Drámai heteken vannak túl a bajnok szerettei.

Az 51 évesen hétfőn elhunyt Csollány Szilveszter családja a bajnok betegségének kezdetétől elzárkózott a nyilvánosságtól. Teljesen kizárták a külvilágot, tették azért, hogy az imádott férj és édesapa mihamarabb felgyógyuljon. Még a legközelebbi barátok, ismerősök, így korábbi edzője, Vereckei István és dr. Magyar Zoltán tornaelnök sem tudott meg a családtól semmit a bajnok állapotáról. Csollány felesége, a Sopronban fogorvosi asszisztensként dolgozó Jutka is elhárított minden megkeresést, az utolsó percekig férje mellett imádkozott. 

A bajnok lányai közösségi oldalukon búcsúztak édesapjuktól, az első házasságból született Szimona, valamint a másodikból született Kincső és Kitti fekete-fehér fotóval, valamint koromfekete háttérrel emlékezett a bajnokra. Szilveszter nagybátyja, Horváth Ferenc újságíró is szűkszavúan reagált a Bors megkeresésére.

„Ne haragudjon, de nem tudok mit mondani. Az egész családot sokkolta a tragédia, el kell még telnie jó pár napnak, hogy bármit is reagálni tudjunk”– mondta a lapnak Csollány édesanyjának testvére, aki információnk szerint nagyon jó viszonyban volt az elhunyttal.

Csollány egyébként 53 napig volt műtüdőre kapcsolva a Korányi kórházban. Számos példa bizonyítja, hogy 100 nap után is vissza lehet térni a lélegeztetőgépről, és néhány napja dr. Zacher Gábor is azt nyilatkozta a Borsnak, hogy nem szabad feladni a reményt. Információnk szerint ugyanakkor a tornász állapota folyamatosan romlott, az utolsó napokra a tüdeje annyira roncsolódott, hogy már az orvosok is tudták, nagy a baj.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában