Szívszorító

2022.01.04. 06:30

Drámai vallomás! Az eltűnt, majd megkerült ötgyermekes Erikától elvették a gyermekeit

Rácz Erika történetét tavaly novemberben ismerhette meg az ország. Az édesanyának azóta gyökeresen megváltozott az élete.

Egy ország aggódott napokig egy eltűnt ötgyermekes édesanya, Rácz Erika sorsáért múlt év november végén. Az asszony évek óta kényszerbetegséggel küzd, ami miatt kilátástalannak érezte az életét, és egyik nap szabályosan elmenekült az otthoni, szerető környezetből - derül ki a Ripost cikkéből.

Végül az otthonától 180 kilométerre, a kocsijában bukkantak rá rendőrök, bő két héttel az eltűnése után pedig végre hazatérhetett a családjához.

„Három napig csak ültem és imádkoztam az autóban, hogy most már valami jónak kell történnie. Már azon gondolkodtam, hogyan kellene hazamennem, amikor végül megállt mellettem egy rendőrautó. Amikor a járőrök kérdezték, tudok-e róla, hogy az egész ország engem keres, elkezdtek potyogni a könnyeim. Eszem ágában sem volt ellenkezni, úgy éreztem, jó kezekben vagyok, nagyon emberségesen viselkedtek velem” – mondta el az asszony, akinek fogalma sem volt, hogy mennyien keresik.

Forrás: Ripost

A megtalálása után azonban Erika nem térhetett azonnal vissza a családjához: először a mohácsi kórházba, majd a szegedi pszichiátriára szállították. Eközben ráadásul a koronavírust is elkapta, így csaknem húsz nappal az eltűnése után térhetett csak haza.

Az édesanya kényszerbetegsége gyermekkora óta tart, de nyolc éve vált súlyossá. 

Mániákusan, éjszakába nyúlóan takarította az otthonukat, ahová csak úgy léphetett be vendég, hogy ha érkezés után rögtön lefürdik és átöltözik.

Otthon azonban már nem minden a régi. Erika előző kapcsolatából született két gyermekét áthelyezték az édesapjukhoz, így az anyuka most minden erejével azért küzd, hogy ismét ő nevelhesse a kicsiket. Jelenlegi párja minden támogatást megad neki.

„A párommal rendeztük a helyzetünket, együtt vállvetve küzdünk tovább. Szeretném felhívni a figyelmet a betegségre. Azt üzenem, senki ne szégyellje, beszéljenek róla, merjenek segítséget kérni, nem kell félni a megbélyegzéstől.”

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában