Bulvár-celeb

2021.10.12. 15:05

Nagyon csúnyán megalázták Tóth Gabit a családja miatt

Megdöbbentő történetet mesélt el Tóth Gabi.

Forrás: Instagram

Megalázták Tóth Gabit. Az énekesnő erről a csalad.hu-n vezetett blogjának legfrissebb bejegyzésében vallott. Leírta, sajnos az ő egykori iskolájában volt olyan tanár, aki teljesen más nézeteket vallott. Az illető bár közvetlenül nem tanította őt – csak a testvérét, Tóth Verát –, mégis tudta befolyásolni az életét, mert a kollégái is tartottak tőle.

Anyu elmondása alapján a „Tóth lányok” szereplési vágya már az óvodában egyértelműen megmutatkozott. Minden ünnepen én voltam az, akit nyugodtan ki lehetett állítani a pódiumra és bármelyik mondókát, verset, éneket előadtam teljes erőbedobással

– emlékezett vissza Tóth Gabi, aki nagy reményekkel vágott neki az iskolának is.

„Rémálmomban sem gondoltam volna még akkor, hogy a tehetség lehet származás kérdése, és hogy azért lehetek hátrányban, mert nem kiváltságos családból származom” – fogalmazott az énekesnő.

Leírta, a vidéki iskolák zömében sajnos a tehetséggondozás gyerekcipőben járt az ő idejében, pláne egy olyan pici városban, mint Tapolca. Édesanyja szokta azt mondani, a tehetség nagyváros-orientált dolog.

Pláne ha valaki nem értelmiségi családból származott. A mi családunk pedig munkáscsalád volt, tehát nem nulláról, hanem mínusz 65-ről indultunk.

Ráadásul a mi szegényebb iskolánkat összevonták a helyi elit iskolával, így sajnos még nehezebb helyzetbe kerültek azok a gyerekek, akik szerették volna vinni valamire. A korábban már említett „mumustanárnő” például többször is kivette a jelentkezési lapomat a többi közül, melyekkel a regionális versenyekre akartam benevezni” – mesélte Gabi.

" data-instgrm-version="14">

 

View this post on Instagram

 

Hozzátette, persze mindig volt valami más ürügye a tanárnőnek erre, hiszen nyíltan nem vállalta, hogy szerinte rangon aluliak voltak ahhoz, hogy az iskolát képviseljük egy ilyen megmérettetésen.

– Emlékszem, egyszer azt vágta a fejemhez, hogy én egy musical slágerrel akartam nevezni a versenyre.

Ő egy vaskalapos, poros felfogású nő volt, számára a musical nem létezett, mint műfaj. Tényleg minden alkalmat megragadott, hogy megalázzon, akár az egész iskola előtt.

Még most is nagyon rossz érzés erre gondolni, mert tudom, hogy vannak még ilyen „tóthgabik” szerte az országban, és nem mindenki olyan szerencsés, mint én, hogy a végén jóra fordul az életük – írta ki magából az énekesnő.

Elmesélte azt is, a tanárnő szerint meg kellett volna buktatni őt énekből, és majdnem sikerült is neki, de szerencsére a saját tanára, amennyire tudott, kiállt érte.

A sors fintora, hogy amikor évekkel később Tóth Gabi átvette a Kitüntetést Tapolca városáért, a „mumustanítónéni” éppen akkor vehette át az 50 éves pedagógusi kitüntetését. Elmesélte, a színpadon illett volna gratulálni egymásnak, de a tanárnő nem fogadta a kéznyújtását és elfordult…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában