Bulvár-celeb

2021.09.07. 08:46

Szigetszentmiklósi halálos gázolás: kocsik elé lépve ijesztgette a sofőröket Zoltán, ez lett a végzete

Kocsik elé lépve ijesztgette a sofőröket a körforgalomban Zoltán, akit végül két vétlen vezető is elütött. A 28 éves férfi meghalt.

S. Zoltán az őt ismerők szerint jó ember volt, de nem mindig volt szerencsés az életben. Szeretettel gondoskodott gyermekéről, aki bármikor számíthatott rá. A Csepelen élő, 28 éves férfi gyakran átjárt Szigetszentmiklósra, ahol extrém dolgokat művelt:

Az oroszrulett egy sajátos változatát űzve sofőröket ijesztgetett a forgalomban. Eddig mindig túlélte az ilyen eseteket, ugyanis vagy sikerült a vezetőknek megállniuk, vagy még időben kitért előlük.

Vasárnap már nem volt ekkora szerencséje a település bejárójánál levő körforgalom előtt. Először elütötte egy autó, aminek hatására átrepült a másik sávba, majd egy másik kocsi is elgázolta. Esélye sem volt a túlélésre.

Zoltánt élettársa és az édesanyja gyászolja. Petra szerint a kedvese gondoskodó apa volt.

„Szörnyű tragédia ez nekem”

– mondta a gyászoló nő, aki sosem tagadta, hogy a férfival rapszodikus volt a kapcsolata. Többször is szakítottak, de mindig kibékültek. A férfi halála idején éppen felhőtlen volt a boldogságuk.

„Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy tartsák tiszteletben az elhunytat!! Gyászol a család, és épp elég baj ez nekünk! Én a gyerekemet vesztettem el, a pici lány az apukáját! Mindenkit nagyon szépen kérek, legyünk tisztelettel egymás felé!” – írta a férfi édesanyja a Facebookon.

A Bors elérte Zoltán egyik közeli családtagját is.

„Zoli kedves ember volt és sohasem ártott senkinek! Ezért is szerettem!”

– mondta.

A rokonok most igyekeznek Petrát mindenben támogatni, hiszen egyedül kénytelen felnevelni közös kislányukat.

A közösségi médiában többen is reagáltak a férfi halálhírére. Egyes szemtanúk szerint a férfi a baleset idején zavartnak tűnt.

A kettős gázolás után természetesen hamarosan megérkeztek a mentők a helyszínre, de már nem tudtak Zoltánon segíteni. Az elsődleges vizsgálatok szerint a két sofőr a tőlük elvárhatót megtette a baleset elkerülése érdekében, így nem okolhatók a férfi haláláért. Azt nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy Zoltánnak szándékában állt-e meghalni. A Bors úgy értesült: a fiatalember élete akkor ment tönkre, amikor egy évvel ezelőtt elvesztette szeretett édesapját, a példaképét.

Ezek is érdekelhetik