negyedik hullám

2021.08.09. 18:29

Rossz hírt közölt Dr. Rusvai: visszatérhet a kötelező maszkviselés, nincs is olyan messze az időpontja

Dr. Rusvai Miklós virológus szerint nagy valószínűséggel nem úszhatjuk meg a negyedik hullámot, a beoltott személyek is – ugyan enyhébben – de megbetegedhetnek.

A ma reggeli Mokka vendége volt dr. Rusvai Miklós virológus, aki nem éppen kedvező híreket közölt. A szakértő elmondta ugyanis, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy újra kell majd maszkot viselni a koronavírus miatt.

Úgy érzem, hogy a maszk szükséges lehet köztereken, tömegközlekedésen, bevásárlóközpontokban

– mondta Rusvai, aki kerek-perec kijelentette, nem kerülhető el a negyedik hullám. Az oltottak viszont jobb helyzetben lesznek, ugyanis enyhe tünetekkel, viszont megerősödött immunrendszerrel vészelhetik át a negyedik hullámot.

Rusvai egyébként a kevert vakcinák híve, vagyis annak, hogy ha valaki az első két oltását egyféle vakcinából kapta, mást kapjon harmadik oltásként.

A szakértő szerint akkor kell a negyedik hullám berobbanásától tartani, amikor napi 100-150 fölé megy az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. A koronavirus.gov.hu hétvégi összesített adatai szerint most ott tartunk, hogy 2 nap alatt 156 új fertőzöttet igazoltak.

Ez augusztus vége, szeptember eleje lesz majd

- vélte a virológus, ami egyben azt is jelenti, hogy 3-4 hét múlva bizony berobbanhat a negyedik hullám.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában